A német közlekedési hatóság hosszú ideje vezeti, melyek a leggyakoribb problémák a népszerű autós szériáknál. Az Auto Bild ezen felül a járművek futásteljesítményét és életkorát is figyelembe vette, ezzel súlyozva a hatóság megállapításait. Így állt össze az a lista, amely a legproblémásabb használt autókat gyűjti össze – írja a Blikk.
Dacia Dokker
A 2012–2021 között gyártott, 83–131 lóerős családbarát modell fiatalon még csak-csak megbízhatónak mondható, azonban 5-6 éves korára sokan azt tapasztalják, hogy túl gyakran engedi el az olajat a hajtásból, a felfüggesztés, a kormányzás, a rugók és lengéscsillapítók, valamint a gyakran korhadt fékvezetékek pedig szintén komoly problémát jelentenek. Mindezek ellenére kellő karbantartással sokáig jól használható maradhat az autó, amit az bizonyít, hogy meglepően sok Dokker van, ami már több mint 250 ezer kilométert tett meg.
Dacia Logan I
Az első generációs, 2005-2012 között gyártott Logant sokszor már félmillió forint körüli áron is be lehet szerezni, akár jóval 100 ezer kilométer alatti futásteljesítménnyel is. A német közlekedési hatóság szerint azonban az autónál gyakoriak a fékproblémák, és a panaszok a kipufogórendszerre is a rozsda miatt. Ráadásul a károsanyag-kibocsátási teszteken sem teljesít valami jól, és a kipufogón túl a karosszériát sem kíméli a rozsda sem. Az igazi bajok azonban az autó alatt vannak: a váltóban kopott kapcsolórudak, a futóműben elfáradt lengőkarok és stabilizátorok, valamint a kormányrendszer problémái is gyakran jelentkeznek.
A második generációs (2007–2014) Renault Twingo nem egy sikertörténet: a 12-13 évesek között a Twingo II-nél a legmagasabb a hibaarány a jelenlegi jelentés szerint. A motor és a sebességváltó a szakemberek szerint az idő múlásával egyre sűrűbben csepegeti az olajat. A kormánycsuklók szintén gyorsan kopnak, az ellenőrök pedig gyakran találnak hibás rugókat, szivárgó lengéscsillapítókat is a járműben. Végül pedig azt is megfigyelték, hogy a fékpedál is hajlamos elromlani.
Tesla Model 3
A legfiatalabb versenyző a listán egyértelműen az Elon Musk nevéhez köthető Tesla márka egyik sikerautója, a Model 3, az egyik fő hiba pedig a fékeknél keresendő. Mivel a Tesla leggyakrabban a motort, vagyis a generátort használja a lassításhoz, a fékbetétek és tárcsák ritkán dolgoznak, és hajlamosak berohadni. A dokumentumok szerint a világítással is szokott baja lenni a kocsinak, és ha az elektronika miatt alábbhagy a fény, annak javítása bizony drága lehet. A rozsdára viszonylag ritkán panaszkodnak, de ha jelentkezik, akkor nagyon erőteljesen. Végül pedig a felfüggesztés gyengeségei miatt is gyakran elégedetlenkednek a vásárlók.
Volkswagen Sharan II
A Sharan egy tipikus családi autó, mégis akadnak hibái, a meghibásodási arány például több mint kétszerese az átlagnak. Tízből több mint egy Sharan bukja el a tesztet hibás lengőkarok, gömbcsuklók vagy kerékcsapágyak miatt. Emellett gyakran fordulnak elő kopott féktárcsák és problémák az első világítással is, amelyek általában a nappali menetfényt vagy a ködlámpát érintik. A kor előrehaladtával, legfőképp a negyedik vizsgától kezdve pedig már a rozsda is veszélyezteti a kasztnit, így több szempontból is rizikós lehet, ha a Sharan mellett döntünk.
Forrás: 24.hu Kép: illusztráció
Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…
Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…
Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…
Utód nélkül nyugdíjazza öreg típusait a Tesla, jelentette be Elon Musk. A Model S és…
Az alábbi néhány sort az Országos Taxis Szövetség osztotta meg velünk: Ma délután a Főpolgármester…
A klasszikus kedvencek még mindig vezetik a listát, de az áruk egyre csökken. Ugyanakkor hiába…