Categories: Hírek

Változást szorgalmaznak a jogosítványokra, ami a nyugdíjas sofőröket érintheti

 

Ha csak 70 éves kor felett lenne szükség orvosi igazolásra Szlovákiában a jogosítvány megtartásához, az a KDH szerint pénzt takarítana meg a nyugdíjasoknak, a szakértők viszont a közlekedésbiztonság romlásának veszélyére figyelmeztetnek – írja a parameter.sk.

 

Szlovákiában jelenleg a 65 év feletti sofőröknek ötévente kell orvosi igazolást szerezniük arról, hogy alkalmasak a járművezetésre. Ezt a korhatárt próbálja meg módosítani az ellenzéki KDH, amely törvénymódosítási javaslatot nyújtott be a közúti közlekedésről szóló törvény megváltoztatására.

 

A Markíza szerint Szlovákiában jelenleg a legszigorúbb szabályok vonatkoznak az úgynevezett „fehér kártya” megszerzésére az Európai Unió tagállamai közül. Az idősebb sofőröknek gyakran több orvosi vizsgálaton is át kell esniük. Mindemellett a körzeti orvos öt évnél rövidebb időre is kiadhatja a vezetésre való alkalmasságot igazoló dokumentumot, sőt bizonyos vezetési korlátozásokat is előírhat.

„Például megtilthatja az éjszakai vezetést, bizonyos meghatározott sebesség túllépését, vagy akár az autópályák használatát is” – mondta Jozef Drahovský közlekedési elemző.

Bár a 70 év feletti sofőrök tavaly kevesebb balesetet okoztak, mint a 20 év alatti fiatalok, a rendszeres orvosi ellenőrzések elhalasztása a szakértők szerint veszélyt jelenthet a közlekedés többi résztvevőjére is.

„Nem gondolom, hogy ez jó ötlet, mert a világ nagyon felgyorsult, az autók is sokkal gyorsabbak lettek, és nem mindig vagyunk tudatában annak, hogy képesek vagyunk-e megfelelően reagálni” – magyarázta Marian Šóth, a Magánorvosok Szövetségének elnöke.

A KDH módosítási javaslata arról szól, hogy a nyugdíjas sofőrök csak 70 éves kortól legyenek kötelesek orvosi alkalmassági vizsgálatot abszolválni a járművezetéshez.

 

javaslat szerint, ha egy 70 év feletti sofőr abban az évben, amikor a járművezetéshez szükséges kötelező orvosi vizsgálaton részt kellene vennie, meglátogatja a körzeti orvosát egy általános egészségügyi vizsgálatra, azt elfogadnák a kötelező alkalmassági vizsgálat helyett.

„A benyújtott módosítás célja, hogy a kötelező orvosi alkalmassági vizsgálat életkori határát 65 évről 70 évre emeljük, beleértve annak lehetőségét is, hogy a kötelező vizsgálatot kiváltsa egy adott naptári évben elvégzett általános egészségügyi szűrővizsgálat” – áll a képviselők indoklásában.

Peter Stachura, a KDH képviselője szerint a 65 és 70 év közötti nyugdíjasok nem számítanak rizikós kategóriának, ellenkezőleg, tapasztalt sofőrökről van szó, akik a leggyakrabban a megszokott útvonalakon közlekednek

 

Forrás: autoszektor.hu Kép: YouTube

OldA

Recent Posts

Robotaxiként tér vissza a Toyota bZ4X: elindul a sofőr nélküli flotta

A Toyota egyedi, önvezető bZ4X-eket gyárt majd a Waymo számára, az első japán tesztflotta 2027-ben…

23 óra ago

Egyre többen vennének hibridet a villanyautó után

Egy év alatt 23-ről 28 százalékra emelkedett azoknak az aránya, akik jelenlegi villanyautójuk után legközelebb…

2 nap ago

Megszűnik a hagyományos osztrák autópálya-matrica, átveszi a helyét az elektronikus rendszer

December 1-től csak a jármű rendszámának megadásával, elektronikus díjfizetés után lehet majd használni Ausztria fizetős…

3 nap ago

Felkészülni, hétfőtől bedugul Buda egyik csomópontja

Aki teheti, kerülje Buda belső részének déli felét, villamosvonal-felújtás miatt csúcsidőben rémálommá válhat a Bartók…

4 nap ago

Több száz új sebezhetőséget találtak az autókban

A modern autók többsége már fejlett infotainment-rendszerrel van ellátva, ez azonban egyes kutatók szerint biztonsági…

5 nap ago

Visszatér egy szabály Ausztriában, könnyen büntetést kaphatnak a magyar autósok

Pár nap múlva kezdődik az az időszak nyugati szomszédunknál, amikor az eltérő előírások miatt könnyebb…

6 nap ago