Jó hír a kisvállalkozásoknak – kezdi rövid Facebook-posztját a tárcavezető, melyben bejelenti: az eddigi 12 millió forintról 18 millió forintra emelkedik az alanyi áfamentesség a vállalkozók számára.
Az alanyi adómentesség értékhatárának megemelésének szükségességét korábban már a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara is felvetette, ám az ő javaslatukban az állt, hogy két lépésben kellene ezt megtenni. Emellett a katásokra vonatkozóan is több javaslatot fogalmaztak meg.
Mindezek ellenére nem tűnt úgy a gyakorlatban, hogy valóban megvalósulhat ezekből az ajánlásokból bármi is. A fordulat azután következett be, hogy a taxisok Budapest több pontján, és számos minisztérium épületénél is tüntettek. Követeléseik között szerepelt többek között az áfára vonatkozó alanyi adómentesség értékhatárának megnövelése, valamint az inflációkövető adók eltörlése.
Forrás: economx.hu Kép: illusztráció
Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…
Tisztelt Elnök úr! Sokszor hallottam már Önt nyilatkozni rádióban, tévében, és úgy vettem észre, hogy…
Valós előnyük nem összemérhető a biztonsági kockázatukkal. Kínai autóipari hatóságok új, hangsúlyosan biztonsági szempontokra épülő…
„Ma egy dühöngő autós – egy taxisofőr – paprikaspray-jel fújta le az egyik buszsofőrünket, aki…
Nagy hibának nevezte az Európai Unió döntését a belső égésű motorok 2035-ös betiltásáról a BMW…
A kínai elektromos autók iránt csak szerény az érdeklődés Európában – derül ki egy pénteken…