Categories: Hírek

A főváros nemet mond a taxisok két alapvető követelésére is

 

A Fővárosi Önkormányzat nem tervezi a budapesti taxis tarifák felülvizsgálatát, a taxisok létszámát pedig a törvények értelémében nem lehet korlátozni – így reagált a szerdán tüntető taxisok javaslataira Kiss Ambrus, a Városháza főigazgatója, akit az InfoRádió kérdezett.

 

A taxisok egyik érdekképviselete megkereste a Városházát korábban, egy alkalommal találkoztak is a taxis követelések ügyében.

Mint Kiss Ambrus, a Városháza főigazgatója az InfoRádióban elmondta, egy viszonylag frissen megalakult szervezetről van szó, vezetőjével pedig már ki is tűztek egy következő tárgyalási időpontot, erre fel a taxisok demonstrációs időponttal álltak elő.

Az a kérésük, hogy maximalizáljuk a kiadott taxiengedélyeknek a számát, de a jelenlegi jogszabályok nem teszik azt lehetővé, hogy mi maximalizáljuk ezen engedélyek számát. A vállalkozási szabadsághoz való jog miatt ma nem lehet korlátozni a taxisok számát Budapesten” – tisztázta Kiss Ambrus a főváros álláspontját, amelyet a taxisokkal is ismertettek.

A Taxisok Érdekvédelmi Szervezetének vezetője az InfoRádióban korábban azt mondta, ígéretet kaptak a főpolgármestertől arra, hogy időről időre felülvizsgálják legalább a taxitarifát, ezt is várják most. Hogy van-e ennek realitása, Kiss Ambrus arról is beszélt.

Az utolsó emeléskor azt a döntést hozta a Fővárosi Közgyűlés, hogy figyelembe kell venni a fogyasztói árak változását, a bérek változását, illetve a gazdasági változást és az üzemanyag árát is, ennek a kosárnak a 20 százalékos emelkedése esetén kell asztalra tenni ezt a kérdést. De természetesen előbb is lehetőség van erre” – mutatott rá.

 

Emlékeztetett rá, eddig élesen nem vetette fel ez az érdekvédelmi szervezet, hogy új taxis tarifát szeretnének, számszerű javaslatot sem tettek le az asztalra.

Kiss Ambrus ezzel összefüggésben rámutatott, hogy törvény határozza meg, milyen esetben kell tárgyalni, ha viszont tárgyalnak, akkor mindenkivel kell, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarával is, de az érdekképviseleti vezetőktől hivatalos kérést a Városháza eddig nem kapott.

Forrás: infostart.hu Kép: illusztráció

OldA

Recent Posts

Kezdődik a tanév – vizsgáznak az iskolautcák

 Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…

1 óra ago

Előnyben a közösségi közlekedés – ideiglenesen egyirányúsítják a Népszínház utca egy szakaszát szerdától

Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…

18 óra ago

Az Országos Taxis Szövetség leveleiből

Tisztelt Elnök úr! Sokszor hallottam már Önt nyilatkozni rádióban, tévében, és úgy vettem észre, hogy…

18 óra ago

Betilthatják a villanyautók egyik spórolós megoldását

Valós előnyük nem összemérhető a biztonsági kockázatukkal. Kínai autóipari hatóságok új, hangsúlyosan biztonsági szempontokra épülő…

2 nap ago

Taxisofőr fújt le paprikaspray-vel egy buszsofőrt Budapesten

„Ma egy dühöngő autós – egy taxisofőr – paprikaspray-jel fújta le az egyik buszsofőrünket, aki…

4 nap ago

A BMW vezérigazgatója szerint hiba volt az EU-tól, hogy 2035-re betiltják a hagyományos motorokat

Nagy hibának nevezte az Európai Unió döntését a belső égésű motorok 2035-ös betiltásáról a BMW…

4 nap ago