Categories: Hírek

A kormány elkezdi a ferihegyi út fejlesztésének előkészítését

 

Megjelent a csütörtök esti Magyar Közlönyben a ferihegyi repülőtér és Budapest közötti közúti fejlesztések előkészítéséről szóló rendelet. Eszerint a kormány felhívja az építési és közlekedési minisztert, hogy

  • gondoskodjon a projekt területszerzési és terület-előkészítési feladatainak megindításáról és ellátásáról (az előbbi a kisajátításokat takarhatja);
  • indítson meg a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárást, ha megvannak a kiviteli tervek;
  • és az ajánlati árak ismeretében készítsen előterjesztést a kormánynak a beruházás folytatásához szükséges kötelezettségvállalás mértékéről.

Az még szeptember végén derült ki, hogy környezetvédelmi hatósági eljárás és közmeghallgatás indult a ferihegyi repülőtér közúti elérhetőségének javítása ügyében.

Az akkor az internetre felkerült dokumentumok szerint a kormány már-már kínosnak tartja az út állapotát: a Gyömrői út és a Ferihegyi repülőtérre vezető út a folyamatosan növekvő forgalmi terhelés elvezetését a jelenlegi kialakításával nem tudja a megfelelő szolgáltatási szinten biztosítani, balesetveszélyes, zavarérzékeny és „alacsony színvonalú városi útként jelenik meg a nemzetközi légiutasok számára, ami kedvezőtlenül hat az ország megítélésében”.

 

A fejlesztés az Üllői út–Határ út csomóponttól Budapest közigazgatási határán kívül, a Market Central csomópontjáig terjed. Szélesítik és javítják a keresztirányú közúti, gyalogos és kerékpáros kapcsolatokat, kialakítják a szükséges zajvédelmet, és növelik a zöldfelületet. Ezzel „egységes, korszerű, nagyvároshoz méltó” utat hoznak létre. A dokumentum kiemeli, hogy a beruházás nem növelheti a belváros közúti terhelését, és a külső kerületekből és az agglomerációból beáramló forgalom sem nőhet.

 

A projekt környezeti hatásvizsgálati eljárása szeptember 10-én indult, 60 nap áll rendelkezésre. A felújítások kezdete legkorábban 2026-ban várható, a teljes beruházás hosszúságát 3,5–5 évre becsülik, legkorábban 2030-ban adhatják át a forgalomnak.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az október 16-i kormányinfón azt mondta: nem tudják még, hány ingatlant kell majd kisajátítani a fejlesztéshez, de ő úgy tudja, viszonylag keveset.

Forrás: telex.hu Kép: illusztráció

 

Double D

Recent Posts

Robotaxiként tér vissza a Toyota bZ4X: elindul a sofőr nélküli flotta

A Toyota egyedi, önvezető bZ4X-eket gyárt majd a Waymo számára, az első japán tesztflotta 2027-ben…

4 óra ago

Egyre többen vennének hibridet a villanyautó után

Egy év alatt 23-ről 28 százalékra emelkedett azoknak az aránya, akik jelenlegi villanyautójuk után legközelebb…

1 nap ago

Megszűnik a hagyományos osztrák autópálya-matrica, átveszi a helyét az elektronikus rendszer

December 1-től csak a jármű rendszámának megadásával, elektronikus díjfizetés után lehet majd használni Ausztria fizetős…

2 nap ago

Felkészülni, hétfőtől bedugul Buda egyik csomópontja

Aki teheti, kerülje Buda belső részének déli felét, villamosvonal-felújtás miatt csúcsidőben rémálommá válhat a Bartók…

3 nap ago

Több száz új sebezhetőséget találtak az autókban

A modern autók többsége már fejlett infotainment-rendszerrel van ellátva, ez azonban egyes kutatók szerint biztonsági…

4 nap ago

Visszatér egy szabály Ausztriában, könnyen büntetést kaphatnak a magyar autósok

Pár nap múlva kezdődik az az időszak nyugati szomszédunknál, amikor az eltérő előírások miatt könnyebb…

5 nap ago