Több mint kétezer tisztán elektromos személyautó állt forgalomba Magyarországon szeptemberben. Az elektromos autók száma ezzel meghaladt a 60 ezres darabszámot – közölte a Facebookon az Energiaügyi Minisztérium.
A tájékoztatásuk szerint az idei első három negyedévben több mint 16 ezer elektromos jármű állt forgalomba Magyarországon, vagyis kilenc hónap alatt egyharmadával nőtt a számuk.
Ehhez az állami támogatások is kellettek, a kormány ugyanis 2,8-4 millió forint támogatást ad a cégeknek a tisztán elektromos autók vásárlására.
Ezen kívül novembertől 28 milliárd forintból fejlesztik az elektromos töltőhálózatot. A cél, hogy a ma még meglévő vidéki fehér foltokon is elérhetőek legyenek állomások.
Az elektromos autók magyarországi népszerűsége szembemegy a nyugat-európai trendekkel.
Sok ország tavaly év végén, vagy idén szüntette meg az elektromos autók vásárlására adott állami támogatásokat, ami után visszaesett az irántuk való kereslet, sokan inkább hibrid járműveket vesznek. Erről a trendről itt írtunk bővebben.
Forrás: telex.hu Kép: illusztráció
A Toyota egyedi, önvezető bZ4X-eket gyárt majd a Waymo számára, az első japán tesztflotta 2027-ben…
Egy év alatt 23-ről 28 százalékra emelkedett azoknak az aránya, akik jelenlegi villanyautójuk után legközelebb…
December 1-től csak a jármű rendszámának megadásával, elektronikus díjfizetés után lehet majd használni Ausztria fizetős…
Aki teheti, kerülje Buda belső részének déli felét, villamosvonal-felújtás miatt csúcsidőben rémálommá válhat a Bartók…
A modern autók többsége már fejlett infotainment-rendszerrel van ellátva, ez azonban egyes kutatók szerint biztonsági…
Pár nap múlva kezdődik az az időszak nyugati szomszédunknál, amikor az eltérő előírások miatt könnyebb…