Az amúgy is nagy átalakulás előtt KRESZ-ben a motorosokat is elérheti a változás szele. Jóval szigorúbb feltételekhez köthetik a nagymotorok használatát.
Más védőfelszereléseket is kötelezővé tehetnek a nagymotorral közlekedők számára Magyarországon – értesült a kapcsolódó kormányzati tervekről a Telex.
Jelenleg – a legtöbb EU-tagországban érvényben lévő előírásokkal összhangban – csak a bukósisak használatát írja elő a KRESZ. A gyakorlati oktatáson és vizsgán viszont a zárt cipő, a védőbetétekkel ellátott kesztyű, kabát és nadrág is kötelező, így merült fel a szigorítás ötlete az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM), valamint a Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet (KTI) szakmai egyeztetésein.
A portál megkeresésére a tárca megerősítette az erről szóló értesüléseket, a válaszból kiderült az is, hogy a kilátásba helyezett szigorítás a segédmotorkerékpárosokra nem vonatkozna.
A minisztérium mostani álláspontja szerint „a motor lényegesen kevesebb védelmet biztosít a rajta ülő számára”, holott hasonló mértékű és veszélyességű baleseteknek van kitéve, mint az autósok, a teherautósok és más közlekedők. A személyi sérüléssel járó motoros balesetekkel kapcsolatos is a további felszerelések szükségességét támasztják alá. A cél viszont egy olyan szabályrendszer kidolgozása, ami „a motorosok számára megfelelő és használható kereteket biztosít”.
A végleges állásfoglalás előtt az ÉKM és a KTI a szakemberekkel és a motoros szakmai, érdekképviseleti szervekkel fog konzultálni.
Egyelőre tisztázatlan, mely védőfelszerelések válhatnak még kötelezővé, a Telex által megszólaltatott szakértő szerint a szigorítás helyett fontosabb lenne nagyobb hangsúlyt helyezni a figyelemfelhívásra. Ugyanakkor kiemelte: a baleseteket követő jogi eljárásokban a mögötte ülő utas sérülései miatt külön felelősségre vonhatják a motor sérült vezetőjét.
Mint arról korábban beszámoltunk, egyébként is kardinális átalakulás előtt áll a hazai KRESZ. A konkrétumok még nem ismertek, de az már nyilvánvaló, hogy kiemelt figyelmet fognak fordítani a gyalogosok, a kerékpárosok és a rolleresek biztonságára.
Forrás: vezess.hu kép: illusztráció
Néhány információt elárult az ORFK arról az egyelőre 17 darab autóról, amelyek közül szinte mindnek…
Ahogy közeledik a nyaralási szezon csúcsa, egyre több fiók mélyéről kerül elő pár gyűrött bankjegy, köztük olyan…
Folyamatosan emelkedik a villanyautók száma Magyarországon. Az idei első 5 hónap végén közel 77 ezerre…
2025. június 22. napján jelentős forgalmirend-változás lép életbe Belső-Erzsébetvárosban. A változás célja, hogy a terület…
Nem célszerű arra játszani, hogy előbb kiszúrjuk a traffipaxokat, mint ahogy azok lefotóznának minket. Az…
A nyári csúcsidőszakra egészen szeptember 1-ig szüneteltetik az M7-es autópálya felújítását. Leállítják nyárra az M7-es…