A vád szerint a taxis két éve ősszel, kellő körültekintés hiánya miatt okozott személyi sérüléssel járó balesetet Szegeden.
2022. szeptember 17-én figyelmetlenül, túl nagy lendülettel hajtott be egy nehezen belátható kereszteződésbe a taxis, aki így nem adott elsőbbséget a neki jobbról érkezőnek. Autójával nekiütközött a szabályosan haladó másik kocsinak, majd elgázolta a zebránál várakozó biciklist. Végül a kocsijával az ott lévő fának és jelzőtáblának ütközve állt meg – közölte az ügyészség.
A balesetben az elütött kerékpáros 8 napon túl gyógyuló, maradandó fogyatékossággal járó sérüléseket szenvedett.
Az ügyészség a vádlottat baleset gondatlan okozásának vétségének minősített esetével vádolja.
Az ügyben a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.
Forrás: tenyek.hu, képek: police.hu
A Toyota egyedi, önvezető bZ4X-eket gyárt majd a Waymo számára, az első japán tesztflotta 2027-ben…
Egy év alatt 23-ről 28 százalékra emelkedett azoknak az aránya, akik jelenlegi villanyautójuk után legközelebb…
December 1-től csak a jármű rendszámának megadásával, elektronikus díjfizetés után lehet majd használni Ausztria fizetős…
Aki teheti, kerülje Buda belső részének déli felét, villamosvonal-felújtás miatt csúcsidőben rémálommá válhat a Bartók…
A modern autók többsége már fejlett infotainment-rendszerrel van ellátva, ez azonban egyes kutatók szerint biztonsági…
Pár nap múlva kezdődik az az időszak nyugati szomszédunknál, amikor az eltérő előírások miatt könnyebb…