Az egyik legnagyobb magyar taxitársaság, a Főtaxi támogatja a tavaly Bajnokok Ligája-döntős FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapatát.
A szponzorációs szerződést csütörtökön látta el kézjegyével Nagy Elek, a társaság elnöke és Kubatov Gábor, az FTC elnöke.
“Köszönöm a Főtaxinak, hogy egy nehéz helyzetben azonnal a segítségünkre sietett, és felajánlotta a támogatását. A Főtaxi láthatóan észrevette, hogy tavaly BL döntőt játszottak női kézilabdázóink, akik idén karnyújtásnyira vannak a bajnoki aranyéremtől. Megnyerték már a Magyar Kupát, és reményeink szerint a Bajnokok Ligájában is sikeresen szerepelnek majd” – fogalmazott Kubatov az FTC közleményében.
MTI
Hiába tiltakozott Karácsony Gergely tavaly hangosan a Forma-1 hétvégéjén jelentős számban közlekedő helikoptertaxik miatt, azok…
Burgenlandban ismét lefoglalták egy gyorshajtó autóját, ezúttal Nickelsdorf/Miklóshalmanál. Ezzel az idén lefoglalt járművek száma tízre…
Figyelmezteti a közlekedőket a Magyar Közút: heteken át tartó felújítás indul az M0-son, ezért a…
A nyomozó ügyészség bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt…
Jelentősen csökkent a használt elektromos autók ára Magyarországon 2025 első felében. A Használtautó.hu adatai szerint…
Pozitív lett a kábítószergyorsteszt annál a férfinél, aki balesetet okozott Ferencvárosban taxijával, amivel szórakozni vitte…