Categories: Hírek

Új funkciót kapnak a jogosítványok

Kétélű fegyverré válhatnak a brit jogosítványok, ha valóban életbe lép a kormány törvényjavaslata. Máris aggódnak a kilátásba helyezett változás miatt.

 

A brit konzervatív kormány által benyújtott, új büntetőjogi törvénytervezet értelmében a rendőrség arcfelismerő programjába a jogosítványokon szereplő fényképek is bekerülnének. Ennek értelmében a hatóságok 50 millió, a legtöbb esetben büntetlen előéletű járművezető fényképéhez férhetnek hozzá az adatbázisban, miközben ehhez az állampolgárok nem adták a beleegyezésüket – számolt be a hírről a Guardian.

 

Önmagában a technológia nem új keletű, azt ugyanis már jó ideje használják a nemzetközi repülőtereken, mégis aggályokat vet fel a magánélet védelmével, a diszkriminációval és a békés tiltakozáshoz való joggal kapcsolatban.

 

Az új törvényjavaslat tehát arra adna felhatalmazást, hogy a rendszer egy személy biometrikus adatait – például egy, a biztonsági kamerák által készített képen – összehasonlítsa a vezetői engedélyben feltüntetett adatokkal. Az ismert bűnözők esetében már eddig is alkalmazták az eljárást, a mostani törvénymódosítás ennek lehetőségét terjesztené ki a törvénytisztelő állampolgárokra.

 

Egyelőre homályosan fogalmaz a tervezett változtatásokkal kapcsolatban a javaslat, de több, az újság által megkérdezett szakértő is úgy látja, „csúszós lejtőn” indult el ezzel a lépéssel a brit kormány. A brit belügyminisztérium erre úgy reagált, hogy a törvényjavaslat 21. cikkelye nem biztosító automatikus hozzáférést a bűnüldöző szervek számára a jogosítványokhoz rendelt képfelvételekhez.

Forrás: vezess.hu Kép: illusztráció

OldA

Recent Posts

Felismerhetetlen autókat kezdett használni a rendőrség

Néhány információt elárult az ORFK arról az egyelőre 17 darab autóról, amelyek közül szinte mindnek…

5 óra ago

Meddig érvényes a régi 50 és 100 eurós? Ezek a szabályok

Ahogy közeledik a nyaralási szezon csúcsa, egyre több fiók mélyéről kerül elő pár gyűrött bankjegy, köztük olyan…

5 óra ago

Tesla, Nissan, BMW: ennyi most egy elektromos autó biztosítása

Folyamatosan emelkedik a villanyautók száma Magyarországon. Az idei első 5 hónap végén közel 77 ezerre…

5 óra ago

Taxisokat is érintő változások a Belső-Erzsébetvárosban

2025. június 22. napján jelentős forgalmirend-változás lép életbe Belső-Erzsébetvárosban. A változás célja, hogy a terület…

21 óra ago

Mellbevágó adat: kiderült, hány méterről látja az autót a traffipax Magyarországon

Nem célszerű arra játszani, hogy előbb kiszúrjuk a traffipaxokat, mint ahogy azok lefotóznának minket. Az…

2 nap ago

Szüneteltetik az M7-es felújítását nyáron

A nyári csúcsidőszakra egészen szeptember 1-ig szüneteltetik az M7-es autópálya felújítását. Leállítják nyárra az M7-es…

2 nap ago