Categories: Hírek

Óránkénti 30 kilométerre csökkentik Amszterdamban a legnagyobb megengedett sebességet

Amszterdam legtöbb útján péntektől szigorítják a sebességkorlátozást, a megengedett legnagyobb sebességet óránként 30 kilométerre csökkentik – jelentette az NL Times című angol nyelvű holland hírportál pénteken.

 

A sebességkorlátozás minden mellékutat és egyes főutakat is érint, a város útjainak mintegy 80 százalékára terjed ki.

A tájékoztatás szerint a sebességkorlátozás minden járműre vonatkozik úgy az autóutakon, mint a kerékpárutakon, és vonatkozik a robogókra, az elektromos kerékpárokra, a helyi tömegközlekedést ellátó buszokra és a taxikra is.

 

Egyes kiemelt sávokban, mint például a buszsávok, a buszok és taxik továbbra is legfeljebb 50 kilométeres óránkénti sebességgel haladhatnak. Az ötven kilométeres sebességkorlátozás a város főbb útjain továbbra is megengedett lesz.

A beszámoló szerint a városvezetés 2022 decemberében döntött a sebességkorlátozásról, a vonatkozó táblákat októberben helyezték ki, rajtuk matrica jelezte a december 8-i érvényességet. A járművezetőket útburkolati jelek is segítik az új rendelet betartásában, amit új sebeségmérő kamerák ellenőriznek

Az önkormányzat szerint a sebességkorlátozás 20-30 százalékkal fogja csökkenteni a súlyos balesetek számát, valamint hozzájárul a zajszennyezés mellett a károsanyagkibocsátás csökkentéséhez is.

 

A belga főváros, Brüsszel 2019-től fokozatosan vezetett be 30 kilométeres óránkénti sebességkorlátozást a mellékutakon, a főbb utakon megengedett legnagyobb sebességet pedig a korábbi 70-ről óránként 50 kilométerre korlátozták.

MTI

Double D

Recent Posts

Ady Endre: Karácsony

I. Harang csendül,Ének zendül,Messze zsong a hálaénekAz én kedves kis falumbanKarácsonykorMagába száll minden lélek. Minden…

3 nap ago

Áramszünet miatt bénultak meg autók

A hétvégén áramkimaradás volt San Franciscóban. A váratlan sötétség az önvezető autók hiányosságaira is rávilágított…

3 nap ago

A Volkswagen szerint az olcsó autóknál fenntarthatatlan lesz a belső égés

Eljön majd az a pont, mikor egyszerűen költséghatékonyabb lesz elektromos kisautókat gyártani Bár végleges döntés…

4 nap ago

Új néven működik tovább áprilistól a Magyar Autóklub

A jövő év áprilisától Magyar Mobilitási és Autóklub néven működik tovább a Magyar Autóklub, a…

5 nap ago

Korlátozott lesz az ügyintézés a kormányablakokban és a kormányhivatalokban

Korlátozott lesz az ügyintézés a kormányablakokban és a kormányhivatalokban december 24-től január 5-ig - tájékoztatta…

5 nap ago

Lehet, hogy mégsem új a szalonautód? Az újautó-forgalmazók mocskos kis titka

Ha szalonból vásárolunk újautót, azt feltételezzük, hogy egy teljesen új, hibátlan és kifogástalan terméket kapunk…

5 nap ago