Categories: Hírek

Utasokra vadászott a szexragadozó taxishiéna

György azt állítja, hogy az áldozata is akarta az aktust

 

Erőszaktevő taxishiéna garázdálkodott a fővárosban! A fuvarosként dolgozó Z. György két fiatal női utasára is rávetette magát. A vád szerint egyiküket ráadásul meg is erőszakolta. A szexuális ragadozó ügyét pénteken tárgyalták a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, ahol az áldozatait is meghallgatták.

A vádirat szerint a férfi 2021 őszéig – részben engedély nélkül – személyszállító szolgáltatást végzett. 2021. augusztus 8-án hajnalban az autójába súlyosan ittas állapotban beszálló fiatal nő védekezésre képtelen állapotát kihasználva szexuális erőszakot követett el, bő három hónappal később pedig egy másik utasát is szexre akarta kényszeríteni. Z. Györgyöt végül tavaly július 5-én vették őrizetbe, két nappal később pedig a házi őrizetét rendelték el. Ám annak érdekében, hogy elhagyhassa az otthonát, valótlan tartalmú és hamis aláírásokkal ellátott dokumentumokat becsatolva indítványozta a bíróságnál a kényszerintézkedés feltételeinek módosítását.

 

Az ügyészség azt kérte, beismerés esetén a korábban orgazdaság miatt is elítélt férfi 6 év börtönt kapjon, de ő csak a magánokirathamisítást ismerte el, a szexuális erőszakokat tagadta.

Első perctől kezdve abszolút kirívóan viselkedett velem, de én ezzel nem foglalkoztam egyáltalán. Nem volt elég pénze, ezért ő ajánlotta fel, hogy természetben is tud fizetni. Kirívóan volt felöltözve, felkínálta magát, amibe végül belementem. Érződött, hogy ittas volt, de nem volt a tudatán kívül. Normálisan, finoman történt az aktus, de fél perc után mondta, hogy mégsem akarja, ezért azonnal abbahagytam. Ezután kiakadt, hogy még a kétezer forintját is elkértem. Mondta, hogy erre én még rá fogok ba**ni. Ezután már a rendőrök jöttek értem. Elismerem, hogy belé hatoltam, de nem volt ellenére – mondta korábbi vallomásában Z. György, aki ezúttal nem akart vallomást tenni. A másik történetre egyáltalán nem emlékszik, de teljesen biztos benne, hogy soha nem történt olyan, amit a hölgy állít.

 

A férfi szerette volna, hogy a sértetteket kössék hazugságvizsgálóra és szembesítsék őket vele. Előbbi nem történt meg, utóbbira viszont most sor került. A bíróság viszont erkölcsi okok miatt ezalatt zárt tárgyalást rendelt el.

 

A Blikk információi szerint H. L. esküvőről tartott haza, amikor Zugló vasútállomáson beszállt a taxishoz. Z. György a nő otthona előtt 200 méterre állt meg, hogy a részegségét kihasználva szexeljen vele. Amikor fizetni akart kártyával, „ezt te is élvezni fogod” felkiáltással rávetette magát. A vád szerint előbb szájon csókolta, majd a kezével a ruhája alá nyúlt, végül többféle módon meg is erőszakolta őt. A végén kétezer forint megfizetése ellenében hagyta távozni áldozatát, aki azonnal felhívta a menyegzőn is vele lévő barátját. Nem sokkal később az engedély nélkül taxizó, Petiként bemutatkozó Z. György a belvárosban felvette J. L.-t, aki négy koktél elfogyasztása után szállt be hozzá. A tárgyaláson meghallgatták őt is, ekkor már visszatérhettünk a terembe.

Útközben felvetette, hogy nyereményjátéka van és mivel én vagyok a tizedik utas, ha kitalálom a társaság szlogenjét, 50 ezer forintot írnak nekem jóvá. De mondta, hogy a nyereményt egy franciáért cserébe is megkapom, amivel nyilván az orális szexre utalt. Aztán hozzátette, hogy a nyereményt megduplázhatom, ha lefekszem vele. Visszataszítónak találtam és elutasítottam, de a férfi mégis letolt nadrággal ült be mellém hátra az ülésre, majd elkezdett fogdosni. Nagyon féltem, ezért önvédelemből legalább ötször megütöttem az arcát – mondta a nő a bíróságon.

A fiatal ezután feljelentést tett a rendőrségen. Később felhívta a társaság, hogy sikerült beazonosítaniuk a sofőrt, akit kirúgtak. Kiderült, egy másik utasánál karácsonyi nyereményjátékkal is próbálkozott. Az ügy jövőre újabb tanúk meghallgatásával folytatódik.

Az orvosi iratokból kiderült, hogy a sértett nő már 2016 szeptemberében is ittasan kórházba került, és akkor is azt állította, hogy megerőszakolták. Azóta viszont bebizonyosodott, hogy az esetben erőszak nem történt. Álláspontunk szerint a védencem esetében sem – mondta lapunknak dr. Enzsöl Péter, a vádlott védője.

Forrás: blikk.hu Kép: illusztráció

OldA

Recent Posts

Fokozott közúti ellenőrzést tart a rendőrség hétfőtől

Hétfőtől egy héten keresztül fokozott rendőri ellenőrzést tartanak Magyarország közútjain, melynek célja a járművezetők ittas…

19 óra ago

Vagyonokra büntetnek, ha így zuhanyzol a népszerű nyaralóhelyen

Spanyolország az egyik legnépszerűbb nyaralóhely a magyar utazók között is. Azonban gyakorlott nyaralóként is érdemes…

19 óra ago

Egy éve Budapesten: hajós városnézéssel és vidéki terjeszkedéssel ünnepel az Uber

Az Uber budapesti indulásának első évfordulóját ünnepli. Az Uber Budapesten kívüli terjeszkedése Miskolc városával indul.…

2 nap ago

Nem támogatja Magyarország a 10 évesnél idősebb autók évenkénti műszakiztatását

Az Európai Bizottság új, átfogó módosítási javaslattal szervezné át a műszaki vizsgáztatást. Ennek részeként kötelezővé…

2 nap ago

Térképen az EU-országok kedvenc autói – Magyarország kilóg a sorból

Egy friss térkép megmutatja, hogyan fest az újautó-eladások toplistája az EU tagállamaiban, vagyis melyek a…

2 nap ago

Utcákat zárnak le Budapest belvárosában

Jelentősen megváltozik a közlekedés a VII. kerület belső részén június 22-től. Több utcaszakaszt csak a…

3 nap ago