Itt a 10 legdurvább magyarázat
Mint égen a csillag, annyi kifogást hoznak fel mentség gyanánt a gyorshajtásukra a magyar autósok: szinte mindent bevetnek, amit lehet. A „meg kellett járatni” alap, de van, aki macskára, kutyára, kígyóra vagy szélre fogja a sebességtúllépést.
Erős top 10-es listát állított össze a magyar rendőrség a nyakon csípett gyorshajtók magyarázkodásaiból, amik alapján azt írja a Zsaru Magazin, szinte biztos, hogy a rendőrök több mesét hallgatnak, mint a gyerekek. Az alapos, vagy inkább alaposnak vélt indokokból az interneten szemezgettek a hatóságok:
Szeptember óta él a szigor
Mint arról korábban beszámolt a Vezess, szeptember óta drágább mulatság itthon a gyorshajtás, ugyanis amíg korábban 30-300 ezer forintos csekkeket postáztak, immár 39 ezer forint a pénzbüntetés alsó határa, de – a kihágás mértékétől függően – akár 390 ezer forintra is büntethetik azt, aki a megengedett sebességnél gyorsabban megy.
Hiába szigorítottak azonban a büntetési tételeken, továbbra is gyakran előfordulnak renitensek az utakon. Olyanok, akik lakott területen 141-gyel, azon kívül pedig majdnem 200-zal mennek, sőt, volt, aki nem volt rest háromszor is beleszaladni ugyanabba a traffipaxba, ráadásul mindössze 41 perc leforgása alatt.
Forrás: vezess.hu Kép: illusztráció
Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…
Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…
Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…
Utód nélkül nyugdíjazza öreg típusait a Tesla, jelentette be Elon Musk. A Model S és…
Az alábbi néhány sort az Országos Taxis Szövetség osztotta meg velünk: Ma délután a Főpolgármester…
A klasszikus kedvencek még mindig vezetik a listát, de az áruk egyre csökken. Ugyanakkor hiába…