Categories: Hírek

Nagy razzia indul a magyar utakon, erre vadásznak a rendőrök

A rendőrség fokozott ellenőrzést tart a vasúti biztonság érdekében szeptember 25-én 7 órától október 2-án 7 óráig.

 

A razziát a RAILPOL (Vasúti Rendőrségek Európai Szervezete) által koordinált 7. Rail Action Week elnevezésű akció keretében hajtják végre – tájékoztatott honlapján a hatóság.

Mint írták, az Európai Unió kiemelt hangsúlyt fektet a vasúti közlekedés biztonságának fenntartására és fokozására.

A RAILPOL által koordinált akció célja elsősorban az, hogy megelőzzék a vasúti átjárón történő áthaladás szabályainak megsértését, továbbá azt, hogy a vasúti jelzőberendezéseket, a vasúti közlekedés biztonsága szempontjából nélkülözhetetlen eszközöket, valamint az utasok tájékoztatására szolgáló eszközöket megrongálják” – tették hozzá.

Hangsúlyozták: az ellenőrzéskor kiemelt figyelmet fordítanak a mozgó vonatokra történő fel- és leszállásra, valamint a vasúti közlekedés folytonosságát veszélyeztető jogellenes és tiltott cselekmények megelőzésére.

Az utóbbi hónapokban megszaporodtak Magyarországon a vasúti átjárókban történő balesetek, ezért a MÁV néhány hónapja Érj haza biztonságban! címmel országos baleset-megelőző kampányt indított.

A drasztikus emelkedések miatt indított közlekedésbiztonsági kampány a lakosság általános edukálását, a problémára való rávilágítást tűzte ki célul, elsősorban a figyelemfelkeltés és a közlekedési morál javítása érdekében – fogalmaztak.

Kiemelték: az elmúlt 14 évben nem történt a vasút hibájából halálos kimenetelű baleset, azokat a figyelmetlenség vagy a KRESZ-szabályok megszegése okozta.

Forrás: index.hu kép: illusztráció

OldA

Recent Posts

Változás jön a magyar jogosítványoknál

Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…

2 óra ago

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

1 nap ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

2 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

3 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

4 nap ago