A brit kormány öt évvel elhalasztotta a belsőégésű motorral felszerelt új járművek értékesítési tilalmát. Rishi Sunak miniszterelnök bejelentette: az eddigi 2030 helyett 2035-ig lesz lehetséges dízel- és benzinüzemű autók forgalomba helyezése.
A Downing Streeten tartott beszédében a brit kormányfő közölte: meggyőződése szerint 2030-ban az újonnan eladott gépkocsik “óriási többsége” a kötelező erejű határidő nélkül is elektromos meghajtású lesz, mivel várhatóan csökkennek az ilyen járművek előállítási költségei.
A döntést azonban a fogyasztóknak kell meghozniuk, anélkül, hogy a kormány bármire kényszerítené őket – fogalmazott a brit miniszterelnök.
Sunak hozzátette: belsőégésű motorral felszerelt használt autókat 2035 után is lehet majd értékesíteni Nagy-Britanniában.
Forrás: novekedes.hu Kép: illusztráció
A pórul járt autós csak egy képernyőre telepített fontos funkciót akart beállítani az esőben, aminek…
Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…
Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…
Tisztelt Elnök úr! Sokszor hallottam már Önt nyilatkozni rádióban, tévében, és úgy vettem észre, hogy…
Valós előnyük nem összemérhető a biztonsági kockázatukkal. Kínai autóipari hatóságok új, hangsúlyosan biztonsági szempontokra épülő…
„Ma egy dühöngő autós – egy taxisofőr – paprikaspray-jel fújta le az egyik buszsofőrünket, aki…