Categories: Hírek

SZÁZAN A BELVÁROSBAN

A rendőrök és a társhatóságok ismét átfogó bűnügyi és rendészeti ellenőrzést tartottak péntek éjjel Budapest V., VI., és VII. kerületében.

 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Készenléti Rendőrség összesen száz rendőrrel szervezett újra belvárosi akciót 2023. április 21-én éjszaka, amelynek végrehajtásában a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Budapesti Polgárőr Szövetség, a Katasztrófavédelmi és Polgárőr Egyesület, a Belváros-Lipótváros Önkormányzat, a Budapesti Közlekedési Központ, valamint a BFKH Közlekedési Hatóság munkatársai is részt vettek.

 

A rendszeres ellenőrzésének fő célja a belvárosi éjszaka nyugalma és a biztonságos szórakozás biztosítása, a garázda jellegű, erőszakos, vagyon elleni, illetve kábítószerrel és prostitúcióval kapcsolatos bűncselekmények megelőzése, valamint a másokra veszélyt jelentő közlekedők kiszűrése.

Kábítószer birtoklása gyanújával a rendőrök öt embert állítottak elő. Két ittas járműveztetővel szemben indult eljárás, míg 182 esetben az alkoholszonda negatív eredményt mutatott. Közigazgatási vagy helyszíni bírságot 26 esetben szabtak ki – többek között tilos jelzésen áthaladás, engedély nélküli járművezetés, záróvonal átlépése, biztonsági öv használatának elmulasztása miatt.

Az ellenőrzések kiterjedtek a taxisokra is. Kisebb közlekedési szabálysértéseken kívül egy járműnek elvették a rendszámát és forgalmi engedélyét, a sofőrt pedig 600 ezer forint közigazgatási bírsággal sújtották engedély nélküli személyszállításért.

Közterületi alkoholfogyasztás miatt 12 szabálysértési eljárás indult, négyen helyszíni bírságot, négyen figyelmeztetést kaptak. Biztonsági intézkedés keretében a rendőrök két emberhez hívtak mentőt.

A társhatóságokkal ellenőriztek két belvárosi szórakozóhelyet is: az egyiket lakossági panasz alapján. Itt több más szabálytalanság mellett annak ellenére szólt hangos zene éjfél után, hogy erre nem volt engedélyük. Az önkormányzat munkatársai jegyzőkönyvet vettek fel, a zenét lekapcsolták, a vendégek távoztak.

A belváros biztonsága érdekében rendszeresen lehet számítani hasonló komplex ellenőrzésekre.​

Forrás: police.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Double D

Recent Posts

Robotaxiként tér vissza a Toyota bZ4X: elindul a sofőr nélküli flotta

A Toyota egyedi, önvezető bZ4X-eket gyárt majd a Waymo számára, az első japán tesztflotta 2027-ben…

8 óra ago

Egyre többen vennének hibridet a villanyautó után

Egy év alatt 23-ről 28 százalékra emelkedett azoknak az aránya, akik jelenlegi villanyautójuk után legközelebb…

1 nap ago

Megszűnik a hagyományos osztrák autópálya-matrica, átveszi a helyét az elektronikus rendszer

December 1-től csak a jármű rendszámának megadásával, elektronikus díjfizetés után lehet majd használni Ausztria fizetős…

2 nap ago

Felkészülni, hétfőtől bedugul Buda egyik csomópontja

Aki teheti, kerülje Buda belső részének déli felét, villamosvonal-felújtás miatt csúcsidőben rémálommá válhat a Bartók…

3 nap ago

Több száz új sebezhetőséget találtak az autókban

A modern autók többsége már fejlett infotainment-rendszerrel van ellátva, ez azonban egyes kutatók szerint biztonsági…

4 nap ago

Visszatér egy szabály Ausztriában, könnyen büntetést kaphatnak a magyar autósok

Pár nap múlva kezdődik az az időszak nyugati szomszédunknál, amikor az eltérő előírások miatt könnyebb…

5 nap ago