Elkezdődtek a kivitelezési munkák a XIX. kerületben: biztonságos kerékpáros-kapcsolatok jönnek létre és javulnak a gyalogosközlekedés feltételei Kispesten. A beruházásnak köszönhetően akár 10-15 perc alatt elérhetők lesznek a kerület belső részeiből a forgalmasabb úti célok, ahol új kerékpártámaszokat helyeznek el.
A kispesti fejlesztések célja, hogy biztonságos kerékpáros-kapcsolatok jöjjenek létre, és könnyebb legyen kerékpárral eljutni a kerület köz- és oktatási intézményeibe, az üzletekbe és a közösségi közlekedés megállóihoz. Szempont az is, hogy megközelíthetők legyenek a szomszédos kerületek, valamint a belváros felé vezető, már meglévő útvonalak.
A XIX. kerületi önkormányzat által készíttetett kiviteli tenderdokumentáció alapján a BKK a beruházás során
Fontos, hogy a mindennapi ügyintézés, a munkába, óvodába vagy iskolába járás kerékpárral is megoldható legyen minden korosztálynak, illetve egyre többen döntsenek a kerékpározás mellett, társítva azt akár a közösségi közlekedéssel is. A szorosabb kapcsolatot a közösségi közlekedéssel az útvonalak fejlesztése mellett az Üllői út mentén tervezett B+R kerékpártárolók is segítik.
A kivitelezés előreláthatólag idén ősszel fejeződik be. A projekt részei a szemléletformáló és népszerűsítő programok is. Ezek célja felhívni a figyelmet a megvalósuló fejlesztések előnyeire, a kerékpárral való közlekedéssel kapcsolatos tudnivalókra, valamint hogy eloszlassák a városi kerékpározással kapcsolatos tévhiteket, népszerűsítve a mindennapos kerékpározást.
Tovább nőhet a fenntartható közlekedési eszközök aránya a fővárosban
A XIX. kerületi beruházás egy nagyobb fejlesztési program része; Pesterzsébeten és a XV. kerületben már tart a kivitelezés. Az Európai Unió támogatásával a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) keretében összesen bruttó 8,22 milliárd forint jut arra, hogy kerékpárosbaráttá alakítsák a fővárosi úthálózat bizonyos részeit. A BKK ebből bruttó 871 millió forint támogatást használhat fel a XIX. kerületben. A budapesti VEKOP-támogatású kerékpáros-fejlesztésekről bővebben a BKK aloldalán olvashat.
A BKK a Fővárosi Önkormányzattal szorosan együttműködve igyekszik megteremteni annak a feltételét, hogy a közlekedők a legmegfelelőbb közlekedési eszközt választhassák. Az autót felváltó lehetőségeknek nemcsak társadalmi, hanem környezeti hasznuk is van: csökkenhet a zaj- és légszennyezettség, javulhat a levegő minősége, élhetőbbé válnak a zsúfolt fővárosi útszakaszok. A budapesti kerékpározással ismerkedők új útvonalakat fedezhetnek fel, újszerű közlekedési élménnyel gazdagodnak, és fontos lépést tesznek az egészségük megőrzése felé.
A főváros közlekedési fejlesztéseit összefoglaló Budapesti Mobilitási Terv 2030 a közösségi, kerékpáros és gyalogos közlekedés előtérbe helyezését tűzi ki célul, hogy fővárosunk élhetőbb, és még inkább ember- és környezetbarát város legyen.
Forrás: BKK
Hétfőtől egy héten keresztül fokozott rendőri ellenőrzést tartanak Magyarország közútjain, melynek célja a járművezetők ittas…
Spanyolország az egyik legnépszerűbb nyaralóhely a magyar utazók között is. Azonban gyakorlott nyaralóként is érdemes…
Az Uber budapesti indulásának első évfordulóját ünnepli. Az Uber Budapesten kívüli terjeszkedése Miskolc városával indul.…
Az Európai Bizottság új, átfogó módosítási javaslattal szervezné át a műszaki vizsgáztatást. Ennek részeként kötelezővé…
Egy friss térkép megmutatja, hogyan fest az újautó-eladások toplistája az EU tagállamaiban, vagyis melyek a…
Jelentősen megváltozik a közlekedés a VII. kerület belső részén június 22-től. Több utcaszakaszt csak a…