Categories: Hírek

Nem emelkedhet tovább a tarifa

A főváros elutasította a taxisok követelését

 

Nyolcvan percen át egyeztettek a taxisok képviselői a főpolgármesterrel, de nem született megegyezés.

Hétfőtől 10 százalékkal emelkedett a fővárosi taxitarifa, de a taxis érdekképviseletek ezt kevesellték, ezért ismét tárgyaltak a főváros vezetésével. A további dráguláshoz azonban nem járult hozzá a fővárosi önkormányzat – tudtuk meg Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettestől.

Mint elmondta, a taxisok egy része kért találkozót a főpolgármestertől, és Karácsony Gergely 80 percen keresztül állt rendelkezésükre, de megegyezés nem született.

“Ma volt egy 10 százalékos emelés, ez azt jelenti, hogy egy éven belül 47 százalékkal emelkedtek a kilométerdíjak és a percdíjak, az alapdíj pedig 57 százalékkal. Mi további emelést akkor látunk indokoltnak, ha az a bizonyos fogyasztói kosár, amiről döntött a Fővárosi Közgyűlés, 20 százalékkal vagy annál magasabb mértékben emelkedik” – mondta Kiss Ambrus.

Azt is jelezte, hogy a taxisok képviselői nem fogadták el ezt az érvelést, és kitartanak az a követelésük mellett, hogy tovább emelkedjen a fővárosban a tarifa.

“Nem tartottuk indokoltnak korábban sem, hogy a rövid távú személyszállítás jobban dráguljon, mint a hosszabb távú, pedig erről szólt a taxisok javaslata” – emelte ki a főpolgármester-helyettes.

Forrás: infostart.hu

Double D

Recent Posts

Robotaxiként tér vissza a Toyota bZ4X: elindul a sofőr nélküli flotta

A Toyota egyedi, önvezető bZ4X-eket gyárt majd a Waymo számára, az első japán tesztflotta 2027-ben…

11 óra ago

Egyre többen vennének hibridet a villanyautó után

Egy év alatt 23-ről 28 százalékra emelkedett azoknak az aránya, akik jelenlegi villanyautójuk után legközelebb…

1 nap ago

Megszűnik a hagyományos osztrák autópálya-matrica, átveszi a helyét az elektronikus rendszer

December 1-től csak a jármű rendszámának megadásával, elektronikus díjfizetés után lehet majd használni Ausztria fizetős…

2 nap ago

Felkészülni, hétfőtől bedugul Buda egyik csomópontja

Aki teheti, kerülje Buda belső részének déli felét, villamosvonal-felújtás miatt csúcsidőben rémálommá válhat a Bartók…

3 nap ago

Több száz új sebezhetőséget találtak az autókban

A modern autók többsége már fejlett infotainment-rendszerrel van ellátva, ez azonban egyes kutatók szerint biztonsági…

4 nap ago

Visszatér egy szabály Ausztriában, könnyen büntetést kaphatnak a magyar autósok

Pár nap múlva kezdődik az az időszak nyugati szomszédunknál, amikor az eltérő előírások miatt könnyebb…

5 nap ago