Categories: Hírek

Még nagyobb tarifaemelésért lobbiznak a taxisok

A taxisok képviselői elégedetlenek a budapesti tarifákra vonatkozó hétfői emeléssel, és még magasabb árakat szeretnének. Hétfőn majdnem másfél órán át egyeztettek Karácsony Gergely főpolgármesterrel, de a fővárosi önkormányzat nem tágít, nem járul hozzá a további dráguláshoz.

 

Ahogy arról az Index is beszámolt, március 6-ától tíz százalékkal nőttek a budapesti taxis tarifák. Erről még január 25-én döntött a Fővárosi Közgyűlés. Az alapdíj a korábbi 1000-ről 1100 forintra, a kilométerdíj 400-ról 440 forintra, a percdíj pedig 100-ról 110 forintra nőtt.

A díjemelést azzal indokolták, hogy a taxisoknak érezhető költségemelkedéssel jár az üzemanyagok ársapkájának – 2022. december eleji – eltörlése.

A taxis érdekképviseletek elégedetlenek ezzel a módosítással, ezért ismét egyeztettek a főváros vezetésével.

A TAXISOK KÉPVISELŐI NYOLCVAN PERCEN ÁT TÁRGYALTAK KARÁCSONY GERGELLYEL, DE NEM SZÜLETETT EGYEZSÉG A FELEK KÖZÖTT.

Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes azt mondta: a fővárosi önkormányzat nem járult hozzá a tarifák még nagyobb megemeléséhez.

Volt egy 10 százalékos emelés, ez azt jelenti, hogy egy éven belül 47 százalékkal emelkedtek a kilométerdíjak és a percdíjak, az alapdíj pedig 57 százalékkal. Mi további emelést akkor látunk indokoltnak, ha az a bizonyos fogyasztói kosár, amiről döntött a Fővárosi Közgyűlés, 20 százalékkal vagy annál magasabb mértékben emelkedik – idézi az InfoRádió Kiss Ambrust.

A főpolgármester-helyettes hozzátette: az érdekképviseletek nem bizonyultak megértőnek ezzel az érveléssel szemben, és előbbiek kitartanak a követeléseik mellett, azt követelik, hogy még emelkedjen a tarifa a fővárosban.

Kiss Ambrus arról is beszélt, hogy a fővárosi vezetés nem tartotta indokoltnak korábban sem azt, hogy a rövid távú személyszállítás jobban dráguljon, mint a hosszabb távú, pedig erről szólt a taxisok javaslata.

Forrás: index.hu

OldA

Recent Posts

Robotaxiként tér vissza a Toyota bZ4X: elindul a sofőr nélküli flotta

A Toyota egyedi, önvezető bZ4X-eket gyárt majd a Waymo számára, az első japán tesztflotta 2027-ben…

10 óra ago

Egyre többen vennének hibridet a villanyautó után

Egy év alatt 23-ről 28 százalékra emelkedett azoknak az aránya, akik jelenlegi villanyautójuk után legközelebb…

1 nap ago

Megszűnik a hagyományos osztrák autópálya-matrica, átveszi a helyét az elektronikus rendszer

December 1-től csak a jármű rendszámának megadásával, elektronikus díjfizetés után lehet majd használni Ausztria fizetős…

2 nap ago

Felkészülni, hétfőtől bedugul Buda egyik csomópontja

Aki teheti, kerülje Buda belső részének déli felét, villamosvonal-felújtás miatt csúcsidőben rémálommá válhat a Bartók…

3 nap ago

Több száz új sebezhetőséget találtak az autókban

A modern autók többsége már fejlett infotainment-rendszerrel van ellátva, ez azonban egyes kutatók szerint biztonsági…

4 nap ago

Visszatér egy szabály Ausztriában, könnyen büntetést kaphatnak a magyar autósok

Pár nap múlva kezdődik az az időszak nyugati szomszédunknál, amikor az eltérő előírások miatt könnyebb…

5 nap ago