Hétfőtől 440 forintra nő a kilométerdíj, és 110 forintra a percdíj, miután hatályba lép a módosított taxirendelet, amit januárban Karácsony Gergely főpolgármester javaslatára megszavazott a Fővárosi Közgyűlés. A tavaly májusi durva áremelés utáni újabb drágulást azzal magyarázták, hogy a benzinársapka eltörlése miatt a taxisoknak csökkent a jövedelme.
A taxis szervezetek két változatban fogalmazták meg javaslataikat a fővárosnak.
Az első javaslat szerint az előre megrendelt szolgáltatás esetén az alapdíj 1000-ről 2000 forintra emelkedett volna, de a többi díj változatlan maradt volna
A második, végül elfogadott javaslat szerint a tarifák egyöntetűen 10 százalékkal drágulnak.
Egy későbbi javaslat szerint az alapdíjat 1500 forintra, a többi díjat pedig 10-10 százalékkal akarták emelni.
A nem támogatott javaslatok a kis távolságra szóló utazásokat aránytalanul drágították volna, miközben sokszor a kis távolságra szóló utazások nem kényelmi célúak, hanem közszolgáltatások vagy más alapvető szolgáltatások igénybevételét célozzák – írták az előterjesztésben.
Kétezer taxis elhagyta a pályát
Az előző, nagy áremelés tavaly májusban volt. Azelőtt Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke adott interjút a Metropolnak, és részletesen elmondta, hogy szerintük miért van szükség a jelentős emelésre.
2019-ben több mint hétezer taxinak volt fővárosi droszthasználati engedélye. Jelenleg ez a szám stabilan ötezer taxi, azaz a taxisok közel 30%-a tekinthető pályaelhagyónak – mondta a taxis szövetség elnöke.
“A pandémia idején sok sofőr futárkodásba, autóbuszozásba kezdett, vagy visszatért az eredeti szakmájához.”
Forrás: ripost.hu Kép: illusztráció
Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…