Categories: Hírek

Drágul a taxizás Budapesten, tíz százalékot rátesznek

Március 6-ától 10 százalékkal drágábban taxiznak a budapestiek, miután a Fővárosi Közgyűlés január 25-én áremelést szavazott meg – írta a Hvg360.

 

Az alapdíj 1000 forintról 1100-ra, a kilométerdíj 400 forintról 440-re emelkedik, a percdíj pedig 100 helyett 110 forint lesz.

A bécsi modell mintájára a főváros a hatósági árat középértéknek tekintette volna, amelytől a taxitársaságok felfelé és lefelé is eltérhetnek 10 százalékkal. A kormány azonban január végén rendeletben tiltotta meg a maximált (azaz a sávos) hatósági ár bevezetését, de ettől még az egységes, 10 százalékos emelés maradhatott.

Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) elnöke azt mondta, hogy mindenképpen szükség lesz a díjak további korrekciójára.

További emelésre a főváros akkor lát okot, ha az átlagkereset, az üzemanyagár és a maginfláció együttes növekedése meghaladja a 20 százalékot – fogalmazott ezzel kapcsolatban Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes.

Az utóbbi egy évben több mint 10 százalékkal, 5600-ra emelkedett a taxisok száma Budapesten.

Forrás: 24.hu Kép: illusztráció

OldA

Recent Posts

Változás jön a magyar jogosítványoknál

Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…

38 perc ago

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

1 nap ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

2 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

3 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

4 nap ago