Categories: Hírek

Szombaton lehűlés, vasárnap akár havazás is várható

Pénteken még enyhe, tavaszias idő várható, de szombaton visszaesik a hőmérséklet: napközben már csak 6-11 Celsius-fok lesz és sokfelé várható csapadék. Vasárnapra virradóra visszatér a hajnali fagy, kora délután már csak 1,6 fok várható, és helyenként havas esőre, havazásra is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

 

Pénteken az ország nyugati kétharmadán közepesen felhős lesz az ég, hosszabb-rövidebb napos időszakokra is számítani lehet, az északkeleti, keleti tájakon azonban késő délutánig erősen felhős égkép lesz jellemző. A gyenge eső kora délutánra a keleti határvidéken is megszűnik, azt követően kevés helyen zápor, az Észak-Dunántúlon és Baranyában egy-egy zivatar is kialakulhat. A szél élénk, elsősorban a Dél-Dunántúlon és az Alföld délkeleti részein erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 11 és 17 fok között valószínű, de Borsodban és Szabolcsban több fokkal hűvösebb is lehet.
Szombatra virradóra beborul az ég, majd napközben csökken a felhőzet, az ország északi felén több órára kisüthet a nap, majd délutántól dél felől kezd visszahúzódni a vastagabb felhőzet. Sokfelé várható eső, zápor, főleg a déli országrészben jelentős mennyiségű csapadék is hullhat, ott egy-egy zivatar sem kizárt. Délután észak felől csökken a csapadék. A délnyugati szél nyugatira, északnyugatira fordul, többfelé megerősödik, elsősorban az ország északi felén helyenként viharossá fokozódik. A minimumhőmérséklet 2 és 9, a maximum 6 és 11 fok között valószínű.
Vasárnap nagyrészt erősen felhős, illetve borult időre kell számítani, az ország déli, délkeleti felén többfelé, másutt helyenként valószínű csapadék, amelynek zöme havas eső, havazás lesz, de főleg a délkeleti, keleti tájakon eső is várható. Az északnyugati, majd északkeleti szelet sokfelé erős lökések kísérik. Hajnalban mínusz 5 – plusz 1, kora délután 1-6 fok valószínű.

MTI

Double D

Recent Posts

Robotaxiként tér vissza a Toyota bZ4X: elindul a sofőr nélküli flotta

A Toyota egyedi, önvezető bZ4X-eket gyárt majd a Waymo számára, az első japán tesztflotta 2027-ben…

14 óra ago

Egyre többen vennének hibridet a villanyautó után

Egy év alatt 23-ről 28 százalékra emelkedett azoknak az aránya, akik jelenlegi villanyautójuk után legközelebb…

2 nap ago

Megszűnik a hagyományos osztrák autópálya-matrica, átveszi a helyét az elektronikus rendszer

December 1-től csak a jármű rendszámának megadásával, elektronikus díjfizetés után lehet majd használni Ausztria fizetős…

3 nap ago

Felkészülni, hétfőtől bedugul Buda egyik csomópontja

Aki teheti, kerülje Buda belső részének déli felét, villamosvonal-felújtás miatt csúcsidőben rémálommá válhat a Bartók…

4 nap ago

Több száz új sebezhetőséget találtak az autókban

A modern autók többsége már fejlett infotainment-rendszerrel van ellátva, ez azonban egyes kutatók szerint biztonsági…

4 nap ago

Visszatér egy szabály Ausztriában, könnyen büntetést kaphatnak a magyar autósok

Pár nap múlva kezdődik az az időszak nyugati szomszédunknál, amikor az eltérő előírások miatt könnyebb…

6 nap ago