Categories: Hírek

Kétmilliós európai város, amelyik 2025-től betiltja a benzines és dízel taxikat

Egy Budapest méretű városban rájöttek, hogy logikus lenne emissziómentesre cserélni azokat a kocsikat, amik egész nap a városon belül jönnek-mennek.

 

A folyamatosan nagy népsűrűségű területen közlekedő, csaknem egész nap járó motorú járművek emissziómentességének előírása már csak a józan ész szerint is nagyjából az első logikus lépés, amit a politikának meg kellene lépnie az elektromos mobilitási tranzíció folyamatában.

Hamburgban ezt most meg is lépték. Rövid felkészülési idő után 2025-től a város területén nem közlekedhetnek többé belsőégésű motoros taxik.

A döntés nem a semmiből született. Hamburgban 2021-ben elindult a „Future Taxi” projekt, melynek keretében 350 zéró emissziós taxi, többségében elektromos autók, illetve 25 hidrogéncellás jármű állt szolgálatba a városban.

Ez ugyan még mindig csak a teljes helyi taxiflotta 12 százaléka, de a tapasztalatok – úgy tűnik – kedvezőek voltak, és immár semmilyen érv nem indokolja, hogy rövid időn belül a ma már széles választékban elérhető, gazdaságilag is racionálisan üzemeltethető autókra cseréljék a taxivállalkozók a teljes hamburgi járműállományt.

Hamburg jogállása szerint több, mint város: a szövetségi államok egyike is. Így a helyi közlekedési minisztérium döntése egyben azt is jelenti, hogy a Német Szövetségi Köztársaság első tagállama jelentette be: a belsőégésű motoros taxizásnak náluk hamarosan vége lesz.

Forrás: player.hu Kép: illusztráció

Double D

Recent Posts

Robotaxiként tér vissza a Toyota bZ4X: elindul a sofőr nélküli flotta

A Toyota egyedi, önvezető bZ4X-eket gyárt majd a Waymo számára, az első japán tesztflotta 2027-ben…

12 óra ago

Egyre többen vennének hibridet a villanyautó után

Egy év alatt 23-ről 28 százalékra emelkedett azoknak az aránya, akik jelenlegi villanyautójuk után legközelebb…

2 nap ago

Megszűnik a hagyományos osztrák autópálya-matrica, átveszi a helyét az elektronikus rendszer

December 1-től csak a jármű rendszámának megadásával, elektronikus díjfizetés után lehet majd használni Ausztria fizetős…

3 nap ago

Felkészülni, hétfőtől bedugul Buda egyik csomópontja

Aki teheti, kerülje Buda belső részének déli felét, villamosvonal-felújtás miatt csúcsidőben rémálommá válhat a Bartók…

4 nap ago

Több száz új sebezhetőséget találtak az autókban

A modern autók többsége már fejlett infotainment-rendszerrel van ellátva, ez azonban egyes kutatók szerint biztonsági…

4 nap ago

Visszatér egy szabály Ausztriában, könnyen büntetést kaphatnak a magyar autósok

Pár nap múlva kezdődik az az időszak nyugati szomszédunknál, amikor az eltérő előírások miatt könnyebb…

6 nap ago