Categories: Hírek

Vizsgázni is kellene belőle

Új tantárgyat vezetnének be az általános iskolákban

 

Az Infostart azt írja, hogy már jövőre hangsúlyosabbá válhat az iskolákban a biztonságos közlekedés oktatása, a tervek szerint már akár a 2023/2024-es tantervnek is része lehet a biztonságos közlekedés oktatása. A Belügyminisztériumban már dolgoznak a tananyag összeállításán.

 

A Belügyminisztérium, az Oktatási Hivatal és az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottsága, illetve több a témába vágó szervezet jóvoltából azt szeretnék elérni, hogy az iskolai oktatásban hangsúlyosabb szerepet kapjon a KRESZ ismerete és alkalmazása.

A jogosítvány megszerzéséhez szükséges KRESZ oktatás egyszerűen kevés: nem a tananyag hiányos, hanem a tanulásához megszabott idő, illetve az életszerű példákkal történő demonstráció.

Ezért szeretnék, ha a közlekedés oktatása az iskolai oktatásnak is része lenne, Berzai Zsolt alezredes szerint „hosszú távon elképzelhető, hogy a tanulóknak a közlekedési ismeretekből vizsgát kell majd tenniük”.

Mint mondta, a cél az, hogy egy gyerek ne azért biciklizhessen a főúton, mert már betöltötte a 12. életévét és a KRESZ szerint megteheti, hanem azért, mert már képes és felkészült rá.

A rendszer elméletileg nem növeli érdemeben az órák számát és a gyerekek tanulmányi előrehaladását sem befolyásolja. Ezen tárgy vagy képzés elvégzése nem lesz feltétele a félévek/évek teljesítésének, de aki ezeken nem esik túl, azt különböző hátrányok érhetik később, a jogosítványszerzés folyamán.

Forrás: nlc.hu Kép: illusztráció

Double D

Recent Posts

Robotaxiként tér vissza a Toyota bZ4X: elindul a sofőr nélküli flotta

A Toyota egyedi, önvezető bZ4X-eket gyárt majd a Waymo számára, az első japán tesztflotta 2027-ben…

17 óra ago

Egyre többen vennének hibridet a villanyautó után

Egy év alatt 23-ről 28 százalékra emelkedett azoknak az aránya, akik jelenlegi villanyautójuk után legközelebb…

2 nap ago

Megszűnik a hagyományos osztrák autópálya-matrica, átveszi a helyét az elektronikus rendszer

December 1-től csak a jármű rendszámának megadásával, elektronikus díjfizetés után lehet majd használni Ausztria fizetős…

3 nap ago

Felkészülni, hétfőtől bedugul Buda egyik csomópontja

Aki teheti, kerülje Buda belső részének déli felét, villamosvonal-felújtás miatt csúcsidőben rémálommá válhat a Bartók…

4 nap ago

Több száz új sebezhetőséget találtak az autókban

A modern autók többsége már fejlett infotainment-rendszerrel van ellátva, ez azonban egyes kutatók szerint biztonsági…

4 nap ago

Visszatér egy szabály Ausztriában, könnyen büntetést kaphatnak a magyar autósok

Pár nap múlva kezdődik az az időszak nyugati szomszédunknál, amikor az eltérő előírások miatt könnyebb…

6 nap ago