Categories: Hírek

Visszatérnek a ködös reggelek a jövő héten

A jövő hét elején a reggelek párásak, ködösek lesznek, de a köd napközben feloszlik, és a legtöbb helyen több órára kisüt a nap. A hét második felében folytatódik az enyhülés, megszűnnek a kemény éjszakai fagyok. A hét végén változóan felhős idő lesz, a legmagasabb nappali hőmérséklet akár a 15 Celsius-fokot is elérheti – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak az MTI-hez vasárnap eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.

 

A hétfő hajnalra képződő köd, illetve rétegfelhőzet egy része napközben is hosszabb ideig megmaradhat, sőt, néhol terjeszkedhet is. Másutt változóan felhős idő valószínű többórás napsütéssel. Számottevő csapadék nem lesz. Mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 3 és 9 fok között alakul, az északkeleti határnál egy-két fokkal hűvösebb is lehet.
Kedden a reggelre képződő köd, rétegfelhőzet napközben lassan feloszlik, a legtöbb helyen több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. Az északi, északnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. A minimum-hőmérséklet általában mínusz 5 és plusz 2, a maximum 5 és 10 fok között alakul.
Szerdán a reggelre képződő köd, rétegfelhőzet napközben lassan feloszlik, a legtöbb helyen többórás napsütés várható. Csapadék nem valószínű. Mérsékelt marad a légmozgás. A minimum-hőmérséklet általában mínusz 5 és plusz 1 fok között alakul, de a fagyzugos helyeken ennél pár fokkal hidegebb is lehet. A csúcsérték 4 és 9 fok között valószínű.
Csütörtökön a reggeli köd, rétegfelhőzet napközben lassan feloszlik, a legtöbb helyen több órára kisüt a nap, amit egyre vastagodó fátyolfelhőzet zavar. Csapadék nem valószínű. A déli, délnyugati szél időnként megélénkül. A minimum-hőmérséklet mínusz 6 és 0, a maximum 5 és 11 fok között alakul.
Péntekre virradóra észak felől erősen megnövekszik a felhőzet, napközben pedig többnyire közepesen és erősen felhős időre van kilátás. Helyenként előfordulhat eső. A nyugatias szél időnként megélénkül. A minimum-hőmérséklet mínusz 3 és plusz 3, a maximum 6 és 13 fok között alakul.
Szombaton többnyire erősen felhős lesz az ég, és elszórtan eső, zápor alakul ki. A nyugati, délnyugati szél megélénkül, főként északon meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 1 és plusz 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 15 fok között alakul.
Vasárnap felhőátvonulásokra lehet számítani többórás napsütéssel, néhol záporokkal, sokfelé megerősödő, az Észak-Dunántúlon viharossá fokozódó északnyugati széllel. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között valószínű, de a szélvédett helyeken ennél pár fokkal hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között alakul.

MTI

 

Double D

Recent Posts

Műszaki vizsgáztatás: száz nap alatt 1068 alkalommal vesztegették meg a kormánytisztviselőket

A nyomozó ügyészség bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt…

15 perc ago

Bezuhant a legkedveltebb használt elektromos autó ára: ennyiért lehet most Tesla Model 3-at venni

Jelentősen csökkent a használt elektromos autók ára Magyarországon 2025 első felében. A Használtautó.hu adatai szerint…

17 perc ago

Felelőtlen taxis

Pozitív lett a kábítószergyorsteszt annál a férfinél, aki balesetet okozott Ferencvárosban taxijával, amivel szórakozni vitte…

1 nap ago

Kötelezővé tennék, amit senki sem akar: így bukhatja el az EU az elektromos autós álmait

Az Országos Flottafelmérés eredménye szerint a magyar vállalati autóparkok egyre idősebbek, a cégek többsége pedig…

1 nap ago

Amerika szabadulna a stop-start rendszerektől

Akkor sem spórolhatsz a benzinnel, ha szeretnél! A stop-start rendszerek fontos szerepet játszanak az üzemanyag-fogyasztás csökkentésében és…

2 nap ago

Mostantól akár 40 fokban is tilos az autóklíma Olaszországban!

Új szankciók jönnek a légkondik helytelen használatáért. A nyár beköszöntével és a magas hőmérsékletekkel a…

2 nap ago