Categories: Hírek

Figyelem: megszűnik a horvát kuna!

Horvátország végérvényesen száműzi 28 éve forgalomban lévő fizetőeszközét, a kunát, és bevezeti az eurót januártól. Az új pénz rendszeresítésével egy időben megkezdődik a forgalomból kivont bankjegyek és érmék egy részének a megsemmisítése is

 

A Horvát Nemzeti Bank (HNB) idei utolsó sajtótájékoztatóján rendhagyó ajándékkal készült az újságíróknak. Minden résztvevő kapott egy szétvágott kunabankjegyekkel teli karácsonyfadíszt. Hasonló sors vár a forgalomból kivont pénzek zömére is, a HNB ugyanis bejelentette, hogy januártól a teljes forgalomban lévő készlet háromnegyedét, azaz 500 millió bankjegyet vágnak majd szét egy milliméteres darabokra – számol be róla a vg.hu.

Az így keletkezett, mintegy 187 milliárd kunányi papírhulladékot az építőiparban hasznosítják újra – szigetelőanyagként. A bankókkal egy időben 5200 tonna aprót is megsemmisítenek. A használatból kivont érmék felét a nemzeti bank beolvasztatja, az így kapott fémtömböket pedig nyersanyagként értékesítik. A megmaradt kunát az állam egy szigorúan őrzött, külön erre a célra épített páncélteremben tárolja, hiszen annak ellenére, hogy az érmék már nem lesznek forgalomban, még 30 évig át lehet őket váltani euróra.

 

Csak euróban lehet visszaadni

Délnyugati szomszédunk január elsején vezeti be hivatalos valutaként az eurót, ami két héten át a kunával párhuzamosan lesz használatban. Ez idő alatt az üzletek elfogadják mindkét pénznemet, de a visszajárót euróban kötelesek adni. Az intézkedés alól kivételt képeznek a vendéglátó és szórakozóhelyek, nekik ugyanis csak az év második napjától kell euróban adniuk a visszajárót. Az említett szektor a szilveszteri ünnepségek miatt lett kivétel, mert az illetékes tárca szerint félő, hogy az éjféli átállás fennakadásokat okozna. Azoknak, akik Horvátországban várják az új esztendőt, azt sem árt tudniuk, hogy az országban január elsején, hajnali három és reggel hat óra között leállnak a bankkártyás fizetési rendszerek is, ezért az ünnepségekre érdemes némi készpénzt is vinni.

Forrás: origo.hu kép: illusztráció

Double D

Recent Posts

Az autója többet tud önről, mint gondolná – Ilyen okosak lettek az autók idén

Úgy tűnik, a benzin és a lóerő 2025-ben már édeskevés egy új autóban. Idén az…

3 óra ago

Forronganak a flottások a várható uniós kvóta miatt, megvannak a részletek

Még csak javaslatokról van szó, de az érintettek szerint szinte kivitelezhetetlent kérnek tőlük. Az Európai…

1 nap ago

Ady Endre: Karácsony

I. Harang csendül,Ének zendül,Messze zsong a hálaénekAz én kedves kis falumbanKarácsonykorMagába száll minden lélek. Minden…

4 nap ago

Áramszünet miatt bénultak meg autók

A hétvégén áramkimaradás volt San Franciscóban. A váratlan sötétség az önvezető autók hiányosságaira is rávilágított…

4 nap ago

A Volkswagen szerint az olcsó autóknál fenntarthatatlan lesz a belső égés

Eljön majd az a pont, mikor egyszerűen költséghatékonyabb lesz elektromos kisautókat gyártani Bár végleges döntés…

5 nap ago

Új néven működik tovább áprilistól a Magyar Autóklub

A jövő év áprilisától Magyar Mobilitási és Autóklub néven működik tovább a Magyar Autóklub, a…

6 nap ago