Categories: Könyvelés

Áfa határ – még mindig 12 millió

Immáron négy éve 12 millió forint az egyéni vállalkozások alanyi adómentességének értékhatára. Valahogy úgy vagyunk vele, hogy mindig épphogy belefért a bevételünk ebbe a határösszegbe. Egészen 2022-ig…

 

Már hosszú évek óta az alanyi áfa mentes határ összege szűkíti be a taxisok kereseti lehetőségét. Egyszerűen nincs értelme túllépni ezt a határt, mert a bevétel mintegy 20 százaléka így azonnal elveszne az áfa fizetési kötelezettség miatt.

2006-2007-ben például 4 millió forint volt az áfa határa. Ezután hosszú évekig, 2008-2012-ig próbáltunk az 5 milliós határba beleférni.  Aztán 2013-tól ez az összeg 6 millióra változott, és így is maradt egészen 2016 végéig. Ne felejtsük, hogy ebben az évben a fővárosban már a fix tarifa érvényesült, a hatmilliós határt tartani elég nehéz volt annak, aki igazán dolgozni szeretett volna.

Na de jött 2017, ami egy furcsa helyzetet hozott. Az akkor már igen népszerű katás adózás felső határát hatmillióról 12 millióra emelték, míg az alanyi áfa mentes határt 6 millióról 8 millióra. Rengeteg volt a bizonytalanság a vállalkozók között, hogy most akkor melyik határhoz kell alkalmazkodni. Tizenkétmillióig lehet „katázni”, vagy csak nyolcmillióig?

A válasz egyszerű: 12 millióig lehet alkalmazni a kata szerinti adózást, de ezen belül nyolcmillió felett már csak áfa fizetés mellett. Ez pedig így változatlanul nem érte meg…

 

 

Ezt a felemás helyzetet változtatta meg a 2019-re vonatkozó adójogszabály, ami az áfa határát „hozzáemelte” a kata határához. (Itt kívánkozik egy megjegyzés: a katának tulajdonképpen nincs határa, csak túllépés esetén 40%-os „büntetőadót” kell fizetni, és az már kicsit sok…)

Ma már akár havi egymilliós bevételt is elérhet, akár egy átlagos társasági taxis is. És bizony van, akinek már ez is beszűkíti a lehetőségeit. Katás vállalkozóként csak az éves határra kell figyelnünk, átalányadósként viszont a havi egymilliós bevétel túllépése már a járulékok emelkedését is maga után vonja. Arra is érdemes figyelni, hogy amennyiben 30 napnál hosszabb megszakítás jelentkezik a vállalkozásban, akár betegség, vagy szüneteltetés okán, ez az éves 12 milliós összeget arányosan csökkenti!

Szóval, izgatottan várjuk az újabb áfa-határ emelést. Egyes hírek 18 millióról szólnak, de tudjuk, hogy ebbe még az uniónak is van beleszólása…

-oli-

 

 

OldA

Recent Posts

Ady Endre: Karácsony

I. Harang csendül,Ének zendül,Messze zsong a hálaénekAz én kedves kis falumbanKarácsonykorMagába száll minden lélek. Minden…

17 óra ago

Áramszünet miatt bénultak meg autók

A hétvégén áramkimaradás volt San Franciscóban. A váratlan sötétség az önvezető autók hiányosságaira is rávilágított…

1 nap ago

A Volkswagen szerint az olcsó autóknál fenntarthatatlan lesz a belső égés

Eljön majd az a pont, mikor egyszerűen költséghatékonyabb lesz elektromos kisautókat gyártani Bár végleges döntés…

2 nap ago

Új néven működik tovább áprilistól a Magyar Autóklub

A jövő év áprilisától Magyar Mobilitási és Autóklub néven működik tovább a Magyar Autóklub, a…

3 nap ago

Korlátozott lesz az ügyintézés a kormányablakokban és a kormányhivatalokban

Korlátozott lesz az ügyintézés a kormányablakokban és a kormányhivatalokban december 24-től január 5-ig - tájékoztatta…

3 nap ago

Lehet, hogy mégsem új a szalonautód? Az újautó-forgalmazók mocskos kis titka

Ha szalonból vásárolunk újautót, azt feltételezzük, hogy egy teljesen új, hibátlan és kifogástalan terméket kapunk…

3 nap ago