A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakemberei 2022. október 21-én Csurgó és vonzáskörzetének forgalmát ellenőrizték. A szabályszegők hatékonyabb kiszűrése érdekében az egyenruhások nem csak civil autókkal, hanem drónnal is figyelték a közlekedésbiztonság tekintetében legkritikusabb pontokat, valamint finn módszerrel is szondáztattak.
Az elsőként Finnországban alkalmazott intézkedés lényege, hogy a megfelelően előkészített, kijelölt leállítási helyen az összes arra közlekedő járművezetőt alkoholszondás vizsgálatnak vetik alá.
Amennyiben a jármű vezetője nem ittas, úgy azonnal tovább haladhat, míg pozitív eredmény esetén az érintetteket félreállítják, velük szemben eljárás indul. Az akció ideje alatt a járőrök 583 gépjárművezetőt ellenőriztek, amelynek során egyetlenegy sofőrnél sem merült fel az ittasság gyanúja.
A rendőröknek többek között sebességtúllépés, vezetés közben kézben tartott mobiltelefon használata, záróvonal figyelmen kívül hagyása, irányjelzés elmulasztása, valamint a biztonsági öv használatának elmulasztása miatt 68 eseteben kellett intézkedniük. Az ellenőrzést hat civil gépkocsi, öt járőrautó és egy drón segítette.
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság megyeszerte tervez további, ehhez hasonló jellegű forgalom-ellenőrzéseket. Kérjük a közlekedésben résztvevőket, hogy mindig tartsák be a közúti szabályokat! Ne sodorják veszélybe magukat és a többi közlekedőt azzal, hogy a szabályokat áthágva, azokat megkerülve vezetnek!
…hogy mindenki hazaérjen!
Forrás: police.hu
Van egy apró alkatrész, amely évtizedek óta szinte észrevétlenül lapul az autók utasterében. Sokszor csak…
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…
A Toyota egyedi, önvezető bZ4X-eket gyárt majd a Waymo számára, az első japán tesztflotta 2027-ben…
Egy év alatt 23-ről 28 százalékra emelkedett azoknak az aránya, akik jelenlegi villanyautójuk után legközelebb…
December 1-től csak a jármű rendszámának megadásával, elektronikus díjfizetés után lehet majd használni Ausztria fizetős…
Aki teheti, kerülje Buda belső részének déli felét, villamosvonal-felújtás miatt csúcsidőben rémálommá válhat a Bartók…