Categories: Hírek

Már olyan drága a jogosítvány, hogy lasszóval kell fogni a tanulóvezetőket

A katatörvény módosítása után drasztikus áremelést hajtottak végre az autósiskolák, emiatt Budapesten és vidéken is csökkent a tanulóvezetők száma.

 

Egy vidéki autósiskola vezetője úgy nyilatkozott, szeptember elsejével 1500–2000 forinttal megemelték az óradíjat. A kecskeméti oktató a kollégáival karöltve országos színtű demonstrációsorozatot hirdetett a szakma megmentése és a jogosítványszerzés további drágulásának a megállítása érdekében.

 

Csak találgatnak, hogy meddig drágul a jogosítvány

Mélyen a zsebünkbe kell nyúlni, ha vezetni akarunk. A hatályos jogszabály szerint 29+1 órát kell kötelezően levezetni, ebből a 30. a vizsga. „Egyes oktatóink már az elején elmagyarázzák, hogy 29 óra kevés lesz, mások úgy a 20. környékén, amikor már látják az addig megtett távot. Ilyenkor jönnek a dühös szülői telefonok és a panaszos levelek, hiszen rengeteg pluszpénz ez” – idézi a vezess.hu az autósiskolát vezető Mészáros Zoltánt.

A portál által megkérdezett oktatók szerint a fővárosban és Nyugat-Magyarországon 8–12 ezer forint között kell fizetni egy-egy 50 perces vezetésért. Az ország középső részén 8–9 ezer forint körül alakul a tarifa, míg Kelet-Magyarország szegényebb régióiban 6–8 ezret kérhetnek el a tanulóvezetőktől.

A pótórákkal is számolva akár 500–600 ezer forint közé is emelkedhet a B kategóriás jogosítvány ára, írta meg az Infostart híre alapján az index.hu .

Kép: illusztráció

Double D

Recent Posts

Műszaki vizsgáztatás: száz nap alatt 1068 alkalommal vesztegették meg a kormánytisztviselőket

A nyomozó ügyészség bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt…

5 óra ago

Bezuhant a legkedveltebb használt elektromos autó ára: ennyiért lehet most Tesla Model 3-at venni

Jelentősen csökkent a használt elektromos autók ára Magyarországon 2025 első felében. A Használtautó.hu adatai szerint…

5 óra ago

Felelőtlen taxis

Pozitív lett a kábítószergyorsteszt annál a férfinél, aki balesetet okozott Ferencvárosban taxijával, amivel szórakozni vitte…

1 nap ago

Kötelezővé tennék, amit senki sem akar: így bukhatja el az EU az elektromos autós álmait

Az Országos Flottafelmérés eredménye szerint a magyar vállalati autóparkok egyre idősebbek, a cégek többsége pedig…

1 nap ago

Amerika szabadulna a stop-start rendszerektől

Akkor sem spórolhatsz a benzinnel, ha szeretnél! A stop-start rendszerek fontos szerepet játszanak az üzemanyag-fogyasztás csökkentésében és…

2 nap ago

Mostantól akár 40 fokban is tilos az autóklíma Olaszországban!

Új szankciók jönnek a légkondik helytelen használatáért. A nyár beköszöntével és a magas hőmérsékletekkel a…

2 nap ago