Categories: Fakanál

Tisztelt Kollégák!

Töltött káposzta

 

Nem sokat kellett gondolkodnom, hogy mit is főzzünk, adta magát a helyzet. Mivel a család töltött káposztát kívánt, hát akkor légyen úgy, s ha főzöm is, írom is.

A töltött káposztát sokféle recept szerint főzik az ország bármely táján, sőt, ahány ház, konyha, annyi szokás. Ezzel nincs is semmi hiba, a végeredmény számít, finom legyen, jó étvággyal fogyasszák.

Most az következik, ahogy itt és most magam készítettem.

Nem túl nagy adagban gondolkodtam, de így sem kevés.

Fél kiló darált sertés combot vettem alapul, s egy kiló savanyú káposztát.

Némi füstölt  szalonnát apróra kockáztam pirítottam, s fonnyasztottam  véle egy fej hagymát, 4 gerezd fokhagymát. Ha van kolozsvárid otthon, ne sajnáld belőle. Közben kimértem 10 dkg rizst, s ezt beáztattam forró vízbe.

No, itt megjegyezném, hogy ezt ajánlják többféle verzióban is. Van, aki előfőzi, van aki nyersen keveri bele a húsba, itt szabad a választás. Mivel legalább másfél órát illik főzni, biztos, hogy puha lesz minden.

Szóval, áztattam, majdan kezdődött a bekeverés, a darált húst sóztam, borsoztam, kapott még némi majoránnát, némi köményt, kis kanálnyi piros paprikát, s egy nyers tojást. Ezt kissé összeforgattam, majd jött hozzá a leszűrt rizs is.

Jól összedolgozzuk a masszát, mintha kolbász töltelék lenne.

Most jön a káposztás része a műveletnek. Jómagam itt vegyes megoldást választottam, a savanyú káposzta hagyományosan vecsési, és egyszer átmostam, lecsurgattam.

Fazékban a töltött káposzta

A leveles káposzta már egy kisebb fej édes káposzta volt, ezt egyben megabáltam, /blansíroztam/, majd még langyosan leveleire bontottam. A leveleket megtöltöttem egy jó kanálnyi húsos péppel, s szépen felgöngyöltem, s egy tálon sorba rendeztem. Induló anyagomból így 16 gombóc lett. Egy nagyobb fazekat vettem kézre, az aljára dobtam pár szalonnabőr darabot egy réteg káposztát, majd egy sor tölteléket. Közben kapott kolbászkarikákat és füstölt csülök darabokat is. Így rétegezve, még javítottam némi babérlevelekkel, s egész borsot is szórtam reá itt-ott. Az edény megtelt, anyag elfogyott, felöntöttem vízzel, s elkezdtem forralni.

Másfél órát áldoztam rá, nem túl erős rotyogással. Van, aki ekkor be is fejezi, van, aki még berántja, tejfölösen, vagy nem, paradicsomosan, vagy nem, paprikásan, vagy nem. Ki, hogy szereti, szokta, tanulta.

Tálalva

Itt az én megoldásom akképpen történt, hogy egy gyenge rántást készítettem, kevés piros paprikával, s némi sűrített paradicsommal, amit ráöntöttem a káposztára. Van, aki itt előbb kiszedi a gombócokat, úgy rántja be a levet, s visszahelyezi később a lébe az anyagot. Itt én vettem a bátorságot, és ráöntöttem, így sűrítvén, s gyenge rázogatással, valamint óvatos keveréssel oldottam meg a feladatot.

Nos, így készen is valánk, a külszín rendben vagyon, lényeg a belbecs.

A saját borom

Tálalás után tejfölöztük gazdagon, s mit is mondjak, mindenki két nagy tányérral fogyasztott, igen rövid idő alatt. Ez azért jelzésértékű, valószínűleg jó lett. Az élvezeti értéken emelt a hozzá kínált friss puha kenyér, s magam megkóstoltam mellé az „év első borát”, amit a korai szüreten készítettem, már első fejtés és derítés után elég jól letisztult, egy száraz asztali rozé lett.

Szóval, a töltött káposzta nem feltétlenül ünnepi menü, érdemes főzni, kicsit munkás, de megéri a fáradságot.

Jó munkát, jó étvágyat kívánok:

Soós István ex City-22, a fakanalas

Double D

Recent Posts

Elárasztják a Budapest környéki településeket az új trafiboxok

Több mint egy tucat új egységet ígérnek. Budapest környékén hamarosan jóval több fix sebességmérő figyeli…

54 perc ago

Új köntöst ölt a Nagykörút – szeptember közepén zárul a Nagykörút arculati pályázata

Nemcsak maga a Nagykörút újul meg az elkövetkezendő években, hanem „Pest főutcájának” arculata is felfrissülhet:…

1 nap ago

Sötéten látja a jövőt a BYD alelnöke, megszűnhet a kínai autógyártók jelentős része

A világ legnagyobb elektromos járműgyártója szerint a túlzott gyártási kapacitás és az árháborúk fenntarthatatlanná teszik…

2 nap ago

Kijelző nyomkodásért büntettek meg egy autóst

A pórul járt autós csak egy képernyőre telepített fontos funkciót akart beállítani az esőben, aminek…

3 nap ago

Kezdődik a tanév – vizsgáznak az iskolautcák

 Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…

4 nap ago

Előnyben a közösségi közlekedés – ideiglenesen egyirányúsítják a Népszínház utca egy szakaszát szerdától

Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…

5 nap ago