Categories: Fakanál

Tisztelt Kollégák

Birkafőzés Kunszentmiklóson

 

Az elmúlt hetekben meghívást kaptam Fejes Györgytől, aki a Kunszövetség ügyvivője, hogy ha időm engedi, látogassak el a Kunszentmiklóson rendezendő birkafőző versenyre.

 

Fejes György, mint karcagi ember és mint a dolgok ismerője, vezette a zsűrit is. A  főzés rengeteg csapattal indult, mivel itt az Alföld kunsági részén nagy hagyományai vannak a birka ételeknek. A verseny reggel nyolckor ágyúszóval kezdődött, és déli 12-kor ágyúszóval végződött.

Majdan a rengeteg díjakat délután háromkor osztották ki. A birka főzéséről elmondanám, hogy általában egy egész birkát darabolnak fel, s kerül a kondérba. Nincs semmi cifrázás, alap fűszereket kap, úgymint só, bors, hagyma, fokhagyma, piros paprika. Ezeket is csak módjával, mivel az alföldi ember szerint a birkát az íze miatt kell szeretni, s nem a fűszerekért. A képeken a csólyospálosi csapat és a kazak meghívott látható.

A csólyospálosiak

Pesti József és Fodor István főzött a csólyospálosi csapatban, ők hazai pályán már lassan húsz éve, hogy versenyeznek, s receptjük is egyezik a fentiekkel.

Az előkészület

Csapatuk melletti standon főzött a meghívott kazak csapat, a fiatalasszony Zsanar vezetésével. Itt találkoztam véletlenül régi kazak barátaimmal is, kikkel elbeszélgettem, s kóstoltam ételüket.

Lassan tálalható Csólyospálos remeke

A kazak birkafőzés még egyszerűbb, pusztai megoldás. A birka kevés zsiradékon, saját levében puhul, s csak kevés fűszert kap, úgymint hagyma, só, bors, s néhány babérlevél. Kínáláskor  tálra került a hús, köré házikenyér-szeletek, lókolbász és lószalámi karikák, s némi kapros lilahagyma díszítés is. Hagyományosan volt mellette “borcog”, ezek apró kis fánkocska golyók.

Készül a kazak változat is

Mindemellett kiváló program volt a főtéren, néptáncosok, zenészek, kirakodóvásár, miegymás.

A kazak kínálat

Tartalmas napot töltöttem el, valószínű, hogy program lészen ez további éveimben is, köszönet a meghívásért.

Az érdeklődőknek jelezném, hogy birkát kapni például a Bosnyák téri piacon is, érdemes megpróbálni.

Jó főzést, jó étvágyat kívánok:

Soós István ex City-22, a fakanalas

OldA

Recent Posts

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

16 óra ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

2 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

3 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

4 nap ago

Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapesten

Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…

5 nap ago