Categories: Hírek

Közel 500 millióért vásárolna taxi-szolgáltatást az MTVA

Előzetes tájékoztatást tett közzé a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) a vásárolni kívánt nettó 490 millió forintos taxi-szolgáltatásról. A szándéknyilatkozatok benyújtása után meghívásos közbeszerzést indít majd az MTVA – közölte a hírt a napi.hu .

 

Az uniós közbeszerzési közlönyben megjelent előzetes tájékoztatás szerint az MTVA személyszállításhoz kapcsolódó fuvarszervezési szolgáltatás nyújtását kéri, a közbeszerzési dokumentumokban részletezettek szerint, vállalkozási keretszerződés keretében. A nettó 490 millió forintos keret 24 hónapra szól, és a majdani nyertestől napi 24 órás rendelkezésre állást kíván.

A szolgáltatás megrendelhető Magyarország teljes területére, a kiindulási pont Budapest közigazgatási területén belüli, jellemzően az ajánlatkérő székhelye (Budapest, Kunigunda útja 64.), vagy Budapest közigazgatási határától számított – jellemzően – 50 kilométeres körzeten belüli (budapesti célállomással) .

A szándéknyilatkozatok benyújtásának határideje szeptember 12.

A közlemény kiemeli, hogy az előzetes tájékoztató közzététele nem jelent kötelezettséget a közbeszerzési eljárás lefolytatására. Az eljárás megindításának esetleges elmaradásáról az ajánlatkérő hirdetményt fog feladni, valamint értesíti azon gazdasági szereplőket, amelyek szándéknyilatkozatukat határidőben benyújtották.

Napi.hu 2020 márciusban írt arról, hogy az MTVA határozatlan időre meghosszabbította a 6×6 Taxi Kft.-vel kötött szerződést és az 500 millió forintos keretet 549,5 millió forintra emelte. Az indok: az új közbeszerzés elhúzódása.

Forrás: napi.hu kép: illusztráció

Double D

Recent Posts

Előnyben a közösségi közlekedés – ideiglenesen egyirányúsítják a Népszínház utca egy szakaszát szerdától

Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…

8 óra ago

Az Országos Taxis Szövetség leveleiből

Tisztelt Elnök úr! Sokszor hallottam már Önt nyilatkozni rádióban, tévében, és úgy vettem észre, hogy…

8 óra ago

Betilthatják a villanyautók egyik spórolós megoldását

Valós előnyük nem összemérhető a biztonsági kockázatukkal. Kínai autóipari hatóságok új, hangsúlyosan biztonsági szempontokra épülő…

1 nap ago

Taxisofőr fújt le paprikaspray-vel egy buszsofőrt Budapesten

„Ma egy dühöngő autós – egy taxisofőr – paprikaspray-jel fújta le az egyik buszsofőrünket, aki…

4 nap ago

A BMW vezérigazgatója szerint hiba volt az EU-tól, hogy 2035-re betiltják a hagyományos motorokat

Nagy hibának nevezte az Európai Unió döntését a belső égésű motorok 2035-ös betiltásáról a BMW…

4 nap ago

A kutyának sem kell a kínai autó

A kínai elektromos autók iránt csak szerény az érdeklődés Európában – derül ki egy pénteken…

4 nap ago