Hatósági áron pénteken 11 órától már az OMV-kutakon is maximum 50 litert lehet tankolni a gépjárművekbe. A osztrák vállalat azután döntött így, hogy a Mol az intézkedést szintén bevezette – jelent meg az index.hu portálon is a hír.
Június 24-én péntek 11 órától kezdődően az OMV-kutakon is megváltozott a kisnyomású kútoszlopokon egyszerre kiadható hatósági áras üzemanyagok mennyisége – közölte a társaság a Facebook-oldalán. Főszabály szerint az OMV töltőállomásokon is alkalmanként maximum 50 litert lehet tankolni gépjárműbe hatósági áron, míg kannába üzemanyag csak piaci áron vásárolható.
A osztrák vállalat lapunk megkeresésére írásban arról tájékoztatott:
A FOLYAMATOS TERMÉKELÉRHETŐSÉG BIZTOSÍTÁSA ÉRDEKÉBEN VEZETTÉK BE A KORLÁTOZÁST A TÖLTŐÁLLOMÁSOKON.
A társaság azt követően jelentette be az intézkedést, hogy a Mol szintén 50 literben korlátozta a személyautók számára a hatósági áras tankolást.
Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára szerint a fenti intézkedés mára elkerülhetetlenné vált, lapunknak egészen pontosan úgy fogalmazott: olyan sok a hátráltató tényező, hogy korlátozás nélkül nem lehet biztosítani az ellátást. Bujdos Eszter, a holtankoljak.hu ügyvezetője pedig azt mondta az Indexnek, hogy „egyre súlyosabb az üzemanyaghiány”.
Forrás: index.hu
Majd az index.hu – n jelent meg, hogy A Lukoilnál a kisnyomású kútoszlopokon maximum 20 liter, a nagy teljesítményű kútoszlopokon maximum 150 liter üzemanyag tankolható egy tranzakció alatt. Kannába, illetve egyéb külső edényzetbe kizárólag piaci áron vásárolható üzemanyag, egy tranzakció alatt maximum 10 liter – közölte a cég a Telex megkeresésére.
A benzinkutak lépését az indokolhatja, hogy nemrég kiderült: júliusban és augusztusban üzemanyaghiány várható Magyarországon. A dologban több tényező is közrejátszik: ezekben a hónapokban az aratás miatt a mezőgazdaság is a szokásosnál többet fogyaszt, miközben az OMV schwechati üzemében történt baleset okán kevesebb üzemanyag érkezik Magyarországra, illetve a Mol százhalombattai finomítójában is tűz ütött ki másfél hete.
Forrás: index.hu
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…
Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…