Categories: Hírek

Paprikaspray-vel rendezte a vitát – videó!

A Fővárosi Főügyészség sajtóközleménye

SAJTÓKÖZLEMÉNY

 

Paprikaspray-vel fújt le egy sofőrt a taxis – vádemelés – videóval

 

A vád szerint a taxisofőr egy közlekedési konfliktus miatti indulatában, a lehúzott ablakon keresztül fújta le a másik autó vezetőjét. A taxis az általa előidézett ütközést követően elhajtott, amelynek során a másik autóból kiszálló utast kis híján elütötte. 

A vádirat szerint a vádlott – egy 45 éves férfi – 2019. október 25-én délután az I. kerület, Clark Ádám téren, a körforgalomban vezette az általa használt taxit. Ezzel egy időben, közvetlenül a vádlott járműve előtt közlekedett egy másik sofőr az Alagút irányába, egy utassal, aki a jobb első ülésen ült. A két sofőrnek nem sokkal korábban, még a Lánchíd pesti felhajtójánál – besorolás miatt – közlekedési konfliktusa volt egymással.

A vádlott az előzetes konfliktus miatti dühében a járműve előtt haladó autót szabálytalanul, közvetlenül a zebra előtt, balról előzni kezdte, majd amikor a két gépkocsi egyvonalba ért, a lehúzott első ablakon keresztül a másik sofőrt egy paprikaspray-vel lefújta. A spray permetje belement a sértett szemébe, aki emiatt a jármű irányítása fellett ideiglenes elveszítette az uralmát. A két jármű összeütközött, majd a zebrát elfoglalva megállt. Személyi sérülés nem történt, azonban a vádlott által előidézett ütközés következtében a sértett gépkocsijában több mint 400.000 forint kár keletkezett.

A vádlott azzal, hogy paprikaspray-vel lefújta a másik sofőrt, kiemelkedett a járművezetői minőségéből, és a másik sofőrrel szembeni támadással veszélyeztette a közlekedés biztonságát.

A vádlott az ütközést követően elkezdett hátrafelé tolatni, majd miután befejezte a tolatást, elindult az autóval előre. A sértetti járműből eközben kiszálló utas csak úgy tudta elkerülni azt, hogy a vádlott elüsse őt, hogy elugrott a gépkocsi elől. A vádlott ezután a helyszínről elhajtott.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a taxit vezető férfit, mint többszörös visszaesőt, közlekedés biztonsága elleni bűntettel, közúti veszélyeztetés bűntettével, valamint rongálás vétségével vádolja, és vele szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza annak megállapításával, hogy a vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra. A kerületi ügyészség arra is indítványt tett a vádiratban, hogy a bíróság a vádlottat végleges hatállyal tiltsa el a közúti járművezetésétől.

Az ügyhöz kapcsolódó felvételen a vádlott által előidézett ütközés, és az utas, mint későbbi gyalogos sérelmére elkövetett közúti veszélyeztetés is látható. A videó az Ügyészség hivatalos Youtube csatornáján és az alábbiakban megtekinthető:

 

Budapest, 2022. június 09.

 

Fővárosi Főügyészség

Double D

Recent Posts

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

10 óra ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

1 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

1 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

2 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

3 nap ago

Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapesten

Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…

4 nap ago