Categories: Hírek

Jövőre drágább lehet autóval közlekedni Magyarországon

Jóval drágább gépjárműadót tervezett be a kormány jövőre, mint 2022-re. Az adótörvényeket nem nyújtotta még be a Pénzügyminisztérium, így nem tudni, hogy emelésre készülnek, vagy más lépést terveznek. Azonban több más tétel is emelkedik, ami az autósokat sújthatja.

 

 

Ugyan a 2023-as adótörvények benyújtásával még adós a kormány, a költségvetési tervezetből azonban kikövetkeztethető, hogy megdrágulhat valamelyest az autós közlekedés. Egyrészt azért, mert nehéz elképzelni, hogy a biztosítókra idén kivetett extraprofitadó egy része nem jelenik meg például a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási díjakban.

Másrészt azért, mert míg az idei költségvetésbe 90,5 milliárd forintos gépjárműadó bevételt tervezett be a kormány, addig 2023-ban már 173,191 milliárd forintot vár lakossági befizetésként. A különadók részeként pedig megemelik a cégautóadót is.

 

 

Szintén nagy, az autósokat sújtó költségemelkedést jelez, hogy míg a megtett úttal arányos útdíj jogcímen 263 milliárd forint bevételt tervezett 2022-re, addig jövőre már 309,2 milliárd forint szerepel ezen a soron. Még ha az üzemanyagárak normalizálódnak is jövőre, és emiatt elengedhető lesz az ársapka, ekkora belföldi forgalombővülés jókora meglepetés lenne, bár kérdéses, hogy a mostani üzemanyagár mekkora tranzitforgalmat tart vissza.

Az időalapú útdíjaknál is bevételemelkedést vár a kormány: az idei költségvetési előirányzat 74 milliárd volt, ehhez képest jövőre 92,8 milliárdot vár ezen a soron a költségvetés.

Forrás: Index

DD.

OldA

Recent Posts

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

24 óra ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

1 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

2 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

3 nap ago

Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapesten

Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…

4 nap ago

Dízelautója van? Készüljön fel, mert 2026-ban minden megváltozhat!

Európa gyors ütemben halad az elektromobilitás felé, és ennek az átállásnak az egyik legnagyobb vesztesei…

4 nap ago