Categories: Hírek

A két érintett polgármester nem támogatja

Aquincumi híd:Lehet róla szavazni

 

Évtizedek óta szerepel Budapest fejlesztési és szabályozási terveiben egy új északi híd építése Aquincumnál a Pók utca és a Váci út között. Ezen a vonalon az Újpesti vasúti hídon (amelyet Északi összekötő vasúti hídként is szoktunk emlegetni) jelenleg is van vasúti, gyalogos és kerékpáros kapcsolat a Duna két partja között. Ugyanakkor gépjárművel és közösségi közlekedéssel csak nagy kerülővel lehet elérni az Árpád híd és a Megyeri híd közötti, a Duna átellenes partján lévő területeket. Az emiatt kerülőre kényszerült autóforgalom elsősorban az Árpád híd vonzáskörzetét, Budán a Szentendrei út és a Vörösvári út térségét terheli,

Pesten pedig a Váci út, a Vizafogó és Angyalföld járműforgalmát növeli – mindkét parton sok ezer ember lakóhelyén jelentős forgalmat okozva. Egy új híd rövidebb, gyorsabb utazásokat tenne lehetővé Budapest északi területei között. Ez nemcsak az itt közlekedők életét könnyítené meg, hanem a felesleges kerülők megszüntetésével lehetőséget teremtene arra is, hogy további forgalomcsillapító intézkedések mellett csökkenthető legyen a most leginkább túlterhelt területek és egyben a város egészének forgalma, zaj- és légszennyezése.

A Budapesti Közlekedési Központ a Fővárosi Önkormányzat megbízásából most részletes megvalósíthatósági tanulmányt készít az Aquincumi híd megépítéséről, ami segít eldönteni, hogy szükséges-e egy új híd megépítése Óbuda és Újpest között, és ha igen, milyen kialakítással és kapcsolódó úthálózattal.

Az évtizedek során azonban sokat változtak a közlekedési szokásaink és a tágabb lakókörnyezetünkkel kapcsolatos elvárások is, valamint a városfejlesztés irányaira vonatkozó elképzelések. Vannak olyan vélemények is, amelyek szerint nincs szükség újabb hídra ezen a területen, vagy ha van, akkor csak a fenntartható közlekedési módok (közösségi közlekedés, kerékpározás, gyaloglás) számára; az utóbbi mellett felhozott érveket is át kell gondolni. Ezért a korábbi tervek leporolása helyett szinte nulláról kellett elindítani a gondolkodást arról, hogy milyen közlekedésfejlesztési megoldással lehetne egyszerre javítani a leginkább érintett területen élők életminőségét, és egyben a város egészének közlekedését.

Ezért egy 2017-es kormányhatározat nyomán a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) 2021 márciusában elindította az Aquincumi híd megvalósíthatósági tanulmányának készítését. A tervezési munkával párhuzamosan 2021 májusában a BKK részvételi folyamatot indított, melynek első fázisában a lakosság igényeinek, aggodalmainak megismerésén volt a hangsúly. A lakossági kérdőívből a következők derültek ki:

  • A lakosság elutasítja a nagy autóforgalmat és közösségi közlekedési kapcsolattal bíró hidat tart kedvezőnek.
  • A városszerte lakó megkérdezettek elsődlegesen az autópálya jellegű híd építésétől, zöldfelületek csökkenésétől és a lakóterületeken megjelenő P+R jellegű használattól tartank.
  • A helyi válaszolók a növekvő autóforgalom, zaj és légszennyezettség miatt aggódnak.

A tervezési munka ezt követő fázisában a lakosság és az érintett kerületek véleménye alapján elvetettek egyes változatokat, amelyek

  • az autópálya jellegű, túlzóan nagy autóforgalom lebonyolítására képes híddal és utakkal számoltak,
  • környezetvédelmi szempontból kedvezőtlenek,
  • régészeti területet sértenének,
  • nem illeszkednek a város hosszútávú fejlesztési céljaihoz vagy éppen
  • túlzottan költségesek.

A Fővárosi Önkormányzat vezetése elkötelezett a fenntartható közlekedésfejlesztés mellett, ezért fontosnak tartja, hogy a híd és kapcsolódó úthálózata ne terhelje indokolatlan mértékben a közvetlenül érintett lakókörnyezetet és a kapacitások növelése által ne generáljon nagyobb autóforgalmat Budapest egészében sem. Ezért egy esetleges hídépítéshez kapcsolódóan szükség van forgalomcsillapító intézkedésekre és más kapcsolódó közlekedési fejlesztésekre, ezen belül a fenntartható közlekedési módok támogatására is. Ezek a tervezés fontos keretei, melyek a 2014-ben a Fővárosi Közgyűlés által elfogadott, majd 2019-ben frissített Budapesti Mobilitási Terv, valamint a 2021-ben elfogadott Otthon Budapesten – Integrált Településfejlesztési Stratégia esélyteremtő, zöld és nyitott Budapest célkitűzéseiből erednek.

A BKK által megbízott tervező, a Speciálterv Kft. a fentiekkel összhangban álló változatokat vizsgálta meg 2021 decemberéig, amelyeket 2022 tavaszán az érintett kerületek önkormányzatai számára is bemutattunk.

A következő lépés, hogy döntést kell hozni, a bemutatott változatok közül melyikből készüljön részletes tanulmányterv 2022 októberéig.

A döntés meghozatala előtt a BKK ismét lehetőséget biztosít a Budapesten közlekedő embereknek, hogy elmondják, a tervezett új híd és kapcsolódó úthálózat értékelési szempontjai közül számukra melyek a legfontosabbak, mire tennék a hangsúlyt.

A fenti célkitűzések és a lakossági igények megismerésével 2022 júniusában döntés fog születni egy változat részletes tanulmánytervi kidolgozásáról. A megvizsgált változatokat, azok hatásait, előnyeit és hátrányait ide kattintva lehet elolvasni, egyúttal a kérdőívet is ki lehet tölteni.

Szöveg/kép: BKK

 

Double D

Recent Posts

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

1 nap ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

2 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

3 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

4 nap ago

Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapesten

Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…

5 nap ago