Categories: Könyvelés

Kell a pénztárkönyv?

Egyéni vállalkozók könyvelése

 

Így az adóbevallás időszakában sokszor jelentkezik a kérdés: egyáltalán kell könyvelnie a vállalkozóknak? Hiszen ma már minden adat az adóhatóság rendelkezésére áll!

Gyakorlott könyvelők a megmondhatói, hogy az „egyszeres könyvvitel” fogalma korántsem jelenti azt, hogy „egyszerű”. Az egyszeres könyvvezetés szabályairól a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény rendelkezik.

Az egyéni vállalkozókkal kapcsolatos könyvvezetési szabályokat pedig a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény írja elő. Mindkét szabály lényege a pénzforgalmi szemlélet, azaz az, hogy csak a pénzeszközök változásait rögzíti: a bevételek közé csak a ténylegesen befolyt, a kiadások (költségek) közé csak a ténylegesen kifizetett tételeket kell bejegyezni.

Átalányadózó vállalkozóknak még egyszerűbb a dolguk, hiszen csak bevételeiket kell nyilvántartani.

Azt viszont kell! Pénztárkönyven, bevételi nyilvántartásban, kockás füzetben, mindegy.

Régen egyszerűbb volt a bevallás: megnéztük a taxaméter éves összesítőjét, aztán beírtuk a bevallásba. Ma már minimálisan három helyről kell adatot gyűjteni: a pénztárgépből (akinek van), a kiállított és feltöltött számlákról, továbbá a taxitársaságunk által a nevünkben kiállított számlákról (ahol van ilyen).

Érdemes havonta összesíteni bevételeinket, különösen ami a pénztárgépet illeti. Annak memória-meghibásodásakor ugyanis már nem tudjuk visszamenőleg lekérni az adatokat.

Ami a beküldött számlákat illeti, azt a NAV nyilvántartásából utólag is le lehet kérni. Elérési útja: onlineszamla.nav.gov.hu  majd ügyfélkapus belépés után a „számlák / kimenő számlák” fület válasszuk. A kezdő és záró dátum beírása után kilistázhatjuk beküldött számláinkat. A rendszer egyszerre csak 35 nap adatait tudja kezelni, célszerű tehát itt is a havi összesítést választani.

Bár az átalányadózó vállalkozók nem kötelesek költségeiket lekönyvelni, azért a kapott számlákat meg kell őrizni. Egy vállalkozás életében természetes, hogy kiadások is jelentkeznek, egy esetleges ellenőrzés során kérhetik ezeket (az üzemanyagról nem kell számlát kérni).

Fontos a kézi számlatömbök és nyugtatömbök nyilvántartása a frappáns nevű „Szigorú Számadású Nyomtatványok Nyilvántartása” nevű nyomtatványon. Ez lehet egyedi is, lényeg, hogy a tömbök sorszáma, felhasználási ideje (kezdő és záró), beszerzési helye és ideje feltüntetésre kerüljön.

Egyéb részletező nyilvántartásra az átalányadózó egyéni vállalkozó alapesetben nem kötelezett.

-oli-

OldA

Recent Posts

Elárasztják a Budapest környéki településeket az új trafiboxok

Több mint egy tucat új egységet ígérnek. Budapest környékén hamarosan jóval több fix sebességmérő figyeli…

37 perc ago

Új köntöst ölt a Nagykörút – szeptember közepén zárul a Nagykörút arculati pályázata

Nemcsak maga a Nagykörút újul meg az elkövetkezendő években, hanem „Pest főutcájának” arculata is felfrissülhet:…

1 nap ago

Sötéten látja a jövőt a BYD alelnöke, megszűnhet a kínai autógyártók jelentős része

A világ legnagyobb elektromos járműgyártója szerint a túlzott gyártási kapacitás és az árháborúk fenntarthatatlanná teszik…

2 nap ago

Kijelző nyomkodásért büntettek meg egy autóst

A pórul járt autós csak egy képernyőre telepített fontos funkciót akart beállítani az esőben, aminek…

3 nap ago

Kezdődik a tanév – vizsgáznak az iskolautcák

 Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…

4 nap ago

Előnyben a közösségi közlekedés – ideiglenesen egyirányúsítják a Népszínház utca egy szakaszát szerdától

Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…

5 nap ago