A közlekedési balesetek egyik leggyakoribb okozói a sebességtúllépők; kiszűrésüket célozta a fővárosi rendőrök újabb akciója. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) előre meghirdetett akcióban, három napon keresztül mérte a gépjárművek sebességét – írja a police.hu
A Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai 2022. március 22. és 24. között sebességellenőrzési akciót tartottak a fővárosban, melynek része volt a csütörtöki országos szintű Speedmarathon is.
A rendőri jelenlét szinte folyamatos volt az ellenőrzés helyszínein. Még az egyenruhásokat is meglepte a végeredmény: három nap leforgása alatt 3380 autós lépte át a megengedett sebességet, közülük 132 emberrel szemben helyszíni bírságot, 275 emberrel szemben közigazgatási bírságot szabtak ki az intézkedő rendőrök, ezenkívül további 2973 autóst mért be a traffipax – ők szintén közigazgatási bírságra számíthatnak.
Az ellenőrzések során kilenc egyéb bűncselekményt is felderítettek a rendőrök, valamint az akcióban résztvevő egyik motoros járőr megkülönböztető jelzéssel vezetett kórházba egy ukrán menekült családot, akik lázas kisbabájukkal eltévedtek. Az esetről korábban magazinunkban beszámoltunk.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság továbbra is kiemelt figyelmet fordít a közlekedésbiztonságra, azon belül is az egyik legfőbb baleseti veszélyforrásra, a gyorshajtások visszaszorítására. Ennek érdekében a jövőben is rendszeresek lesznek a sebességmérések – olvasható a rendőrség honlapján.
k.z.t./fotó: BRFK
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…
Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…