Categories: Hírek

Embercsempész taxis –  öt év börtönt érhet

Törököt fogott az ukrán-magyar taxis

 

A Balassagyarmati Járási Ügyészség embercsempészés bűntette miatt emelt vádat egy 31 éves férfival szemben, aki négy török állampolgárt próbált jogellenesen Magyarországról Csehországba szállítani – írja honlapján az Ügyészség.

Az ukrán-magyar kettős állampolgárságú férfi Csehországban taxisofőrként dolgozott. 2021 márciusában egy ismeretlen személytől telefonon kapott megbízást arra, hogy négy török állampolgárt szállítson el Németországba. Bár tudatában volt annak, hogy a törökök a szükséges okmányokkal nem rendelkeznek, Csehországig vállalta a fuvart, 1.200 euróért.

A négy személyt a megbeszéltek szerint Vecsésen vette fel autójával és Balassagyarmatig szállította őket, miközben folyamatosan tartotta a kapcsolatot megbízójával. A városban egy áruháznál kitette utasait és terepszemlét tartva egyedül kelt át a szlovák határon. Úgy ítélte meg, hogy veszélyes lenne itt átkelni a határon, ezért visszament utasaiért és Esztergom felé vették az irányt, azonban még Balassagyarmaton egy rendőri ellenőrzésen lebuktak.


A Balassagyarmati Járási Ügyészség a férfival szemben embercsempészés bűntette miatt emelt vádat, melyben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására, valamint arra tett indítványt, hogy a vádlott a közel 200.000 forint bűnügyi költséget is fizesse meg. Arra az esetre, ha a vádlott az előkészítő ülésen a bűncselekmény elkövetését beismeri és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, az ügyészség 5 év börtönbüntetés és 5 év közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.

A férfi a bíróság döntését letartóztatásban várja – olvasható a közleményben.

k.z.t./fotó: Ügyészség

Double D

Recent Posts

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

14 óra ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

2 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

3 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

4 nap ago

Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapesten

Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…

5 nap ago