Categories: Hírek

Autóját jelentette fel a vétlen taxis

Önállósodott és halálos balesetet okozott Párizsban

 

A francia G7 taxitársaság egyik Tesla 3 modellje, minden előzetes jelzés nélkül felgyorsított, és a gyalogosok közé hajtott még decemberben. Egy ember meghalt, többen súlyos sérülést szenvedtek. Most a taxis beperelte a gyártót, a történtek miatt – írja a Sky News.

Mint arról mi is beszámoltunk: Franciaországban – még decemberben – a G7 taxitársaság szolgálaton kívüli autója, váratlanul felgyorsított ezzel közlekedési balesetet okozott. A gépjármű táblákon és bérbicikliken keresztülhajtva gyalogosokat ütött el, majd egy másik autónak ütközött, mielőtt megállt volna. A névtelenséget kérő sofőr szerint járműve magától gyorsított fel és ő hiába nyomta a féket.

A baleset után a francia kormány arról számolt be, hogy a Tesla szerint nem tapasztalt rendkívüli meghibásodást az autóban a baleset idején. A taxiscég azonnal felfüggesztette a 37 Model 3 használatát flottájában.

A sofőrt képviselő Sarah Saldmann ügyvéd elmondta, hogy ügyfele büntetőfeljelentést tett a versailles-i ügyészségen, azt állítva, hogy a Tesla veszélybe sodorta mások életét.

A balesetben, amely Párizs bárokkal és szórakozóhelyekkel teli XIII. kerületében követezett be, a halott mellett három súlyos sérült is volt, tizenheten pedig könnyebb sérülésekkel úszták meg a balesetet.

A taxisofőr ellen vizsgálat folyik gondatlanságból elkövetett emberölés miatt, de nem emeltek vádat ellene, a baleset után elvégzett alkoholtesztje pedig negatív lett – olvasható a portálon.

Cash/fotó: news.sky.com

OldA

Recent Posts

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

17 óra ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

2 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

3 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

4 nap ago

Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapesten

Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…

5 nap ago