Categories: Hírek

Emeletes vonatok Budapest-Esztergom vonalon

Naponta kilenc alkalommal

 

A kormány folytatja a 2010-ben megkezdett vasútfejlesztést – hangsúlyozta Menczer Tamás külügyi államtitkár szerdán sajtótájékoztatón, ahol bejelentették, hogy még több emeletes motorvonat közlekedik a Budapest-Esztergom vasútvonalon március 16-tól – írja az MTI.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hozzátette, a Budapest-Esztergom vasútvonalon jelentős kapacitásbővítést jelent a napi 9 KISS emeletes motorvonatpár közlekedése, kényelmesebb utazást tesz lehetővé, hiszen ezek a járművek wifi és klíma berendezéssel, korszerű utastájékoztatási rendszerrel, a mobileszközök töltésére alkalmas hálózati csatlakozókkal rendelkeznek.

Menczer Tamás elmondta, a Budapest-Esztergom vasútvonal négy település lakóit érinti: Solymárt, Piliscsabát, Pilisjászfalut és Pilisszentivánt.

Felidézte, tavaly november 2-án jelentették be, hogy ezen a vonalon naponta 3 vonatpárban közlekedik KISS emeletes motorvonat. A helyiek visszajelzése alapján a vonatok jók, de a kapacitás kevés, elsősorban a reggeli időszakban. A tárgyalások eredményeként február 28-án bejelentették, hogy a napi 3 vonatpár helyett 4 vonatpár közlekedik, mostantól pedig naponta 9 KISS emeletes motorvonatpár viszi az utasokat a Budapest-Esztergom vasútvonalon.

A külügyi államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a vasútfejlesztés túlmutat önmagán, a klímavédelmi célok nem érhetők el nélküle. A vasút az egyik legfenntarthatóbb közlekedési eszköz, az üvegházhatású gázoknak alig 1 százalékát bocsátják ki a vonatok az EU-ban, ezért a magyar kormány is fontosnak tartja a vasútfejlesztést, és fordít a gördülőállomány megújítására az idei évtizedben 2 ezer milliárd forintot.

Erős Gábor, Esztergom alpolgármestere elmondta: körzetében a bővítés négy települést, Esztergomot, Dorogot, Leányvárt, Piliscsévet közvetlenül érinti, illetve a környékről sokan veszik igényben ezeket a járatokat budapesti utazásukhoz. Ezért fontos a bővítés megvalósítása, a fejlesztés folytatása. Hozzátette: bíznak abban, hogy minél többen használják majd a vonatot közlekedésükhöz.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára elmondta, Magyarországnak 2010 óta vasútbarát kormánya van, a 176 éves magyar vasúti közlekedés az elmúlt években soha nem látott mértékben fejlődött.

Ismertette, hogy ebben az évtizedben mintegy 2 ezer milliárd forintot fordítanak a gördülőállomány megújítására, a következő 10-15 évben pedig a közlekedésfejlesztés középpontjában a vasútfejlesztés fog állni.

Kijelentette, a vasútnak magas színvonalon megbízható szolgáltatást kell nyújtania, ezt a célt szolgálja az eddig átvett 31 KISS emeletes motorvonat is, a korszerű járművek egyre nagyobb arányban jelennek meg az elővárosi közlekedésben is, ezzel a kapacitás növekszik, a zsúfoltság csökken.

Schanda Tamás szerint 2010 előtt a baloldali kormányzás mostohagyerekként kezelte a közösségi közlekedés gerincét adó vasúti közlekedést, vasútvonalakat zárt be, vasutascsaládokat sodort bizonytalan helyzetbe, és lepusztított vasúttársaságot hagyott maga mögött. A közösen elért eredményeket meg kell védeni, és folytatni kell az ország építését – hangoztatta

Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója kiemelte, a kormány vasútbarát jellegét mutatja az is, hogy a vasúttársaság a koronavírus-járvány idején is tudott működni, a dolgozók nem veszítették el munkájukat.

A MÁV elnök-vezérigazgatója szerint az elmúlt időszak egyik legjobban sikerült vasútfejlesztése a Budapest-Esztergom vonalon valósult meg. Példaként említette, hogy a fejlesztés előtti időszakhoz képest megháromszorozódott az utasok száma ezen a vonalon.

Megjegyezte, a vasút az infrastruktúra, a gördülőállomány, az állomások megújulásával versenyképes kínálatot tud adni – tudósít az MTI.

Forrás: ITM, MTI

Double D

Recent Posts

Kezdődik a tanév – vizsgáznak az iskolautcák

 Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…

4 óra ago

Előnyben a közösségi közlekedés – ideiglenesen egyirányúsítják a Népszínház utca egy szakaszát szerdától

Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…

20 óra ago

Az Országos Taxis Szövetség leveleiből

Tisztelt Elnök úr! Sokszor hallottam már Önt nyilatkozni rádióban, tévében, és úgy vettem észre, hogy…

20 óra ago

Betilthatják a villanyautók egyik spórolós megoldását

Valós előnyük nem összemérhető a biztonsági kockázatukkal. Kínai autóipari hatóságok új, hangsúlyosan biztonsági szempontokra épülő…

2 nap ago

Taxisofőr fújt le paprikaspray-vel egy buszsofőrt Budapesten

„Ma egy dühöngő autós – egy taxisofőr – paprikaspray-jel fújta le az egyik buszsofőrünket, aki…

4 nap ago

A BMW vezérigazgatója szerint hiba volt az EU-tól, hogy 2035-re betiltják a hagyományos motorokat

Nagy hibának nevezte az Európai Unió döntését a belső égésű motorok 2035-ös betiltásáról a BMW…

4 nap ago