Categories: Hírek

Felszállt az első hibridhajtású repülőgép

Húsz százalékkal kevesebb fogyasztás

 

Végrehajtotta első repülését az a kísérleti repülőgép, amelyet a világon elsőként egy integrált párhuzamos hibrid hajtásrendszer emelt a magasba. A projektben a Rolls-Royce magyarországi csapata, az olasz Tecnam repülőgépgyártó és az osztrák Rotax motorgyártó közösen vesznek részt – írja az Airportal.hu

A Rolls-Royce Magyarország közleménye szerint a tesztrepülések bebizonyították: a H3PS hibrid-elektromos hajtásrendszerrel felszerelt kisrepülőgép hatékonyabb, energiatakarékosabb, akár 20 százalékkal kevesebb üzemanyagot fogyaszthat, mint egy hagyományos belső égésű motorral meghajtott, azonos méretű repülőgép.

A magyar Rolls-Royce csapat végezte el a Tecnam P2010-es repülőgépének módosítását, ők tervezték, gyártották és integrálták az elektromos hajtásrendszert, az elektromotort, az invertert, az akkumulátort és az irányító rendszereket is. Ezekkel a fogyasztási és kibocsátási adatok is valós időben nyomon követhetők.

A repülőgépet párhuzamos hibrid-elektromos hajtáslánccal szerelték fel, amely segít csökkenteni az üzemanyag-fogyasztást és megnöveli a repülőgép hatótávolságát. A kisebb teljesítményosztály számára létrehozott hajtáslánc nagyobb repülőgépek számára is skálázható.

A Rolls-Royce Magyarország egy 30 kW-os villamos berendezést (amely motor és generátor egyben), elektromos vezérlő-, energiaelosztó- és teljes akkumulátorrendszert fejlesztett ki. A villamos gép a belső égésű erőforrás indítómotorjaként működik, felszállás és emelkedés közben az akkumulátorok energiáját felhasználva extra nyomatékot biztosít. Amikor a repülőgép eléri az utazómagasságot, generátorként működik, és újratölti az akkumulátorokat.

 

Ezzel a megoldással a belső égésű motor mérete is csökkenthető: a Tecnam P2010 esetében a 180 lóerős helyett egy kisebb, mindössze 141 lóerős erőforrást integráltak a mérnökök a hibrid rendszerrel optimalizálva.

 

A projekt célja volt többek között, hogy a hibrid hajtásrendszer beépítési súlya megegyezzen a belső égésű motoros verzióval, így megőrizve a repülőgép terhelhetőségét – derül ki a bemutató anyagból.

Cash/fotó: Rolls-Royce

 

Double D

Recent Posts

Robotaxiként tér vissza a Toyota bZ4X: elindul a sofőr nélküli flotta

A Toyota egyedi, önvezető bZ4X-eket gyárt majd a Waymo számára, az első japán tesztflotta 2027-ben…

9 óra ago

Egyre többen vennének hibridet a villanyautó után

Egy év alatt 23-ről 28 százalékra emelkedett azoknak az aránya, akik jelenlegi villanyautójuk után legközelebb…

1 nap ago

Megszűnik a hagyományos osztrák autópálya-matrica, átveszi a helyét az elektronikus rendszer

December 1-től csak a jármű rendszámának megadásával, elektronikus díjfizetés után lehet majd használni Ausztria fizetős…

2 nap ago

Felkészülni, hétfőtől bedugul Buda egyik csomópontja

Aki teheti, kerülje Buda belső részének déli felét, villamosvonal-felújtás miatt csúcsidőben rémálommá válhat a Bartók…

3 nap ago

Több száz új sebezhetőséget találtak az autókban

A modern autók többsége már fejlett infotainment-rendszerrel van ellátva, ez azonban egyes kutatók szerint biztonsági…

4 nap ago

Visszatér egy szabály Ausztriában, könnyen büntetést kaphatnak a magyar autósok

Pár nap múlva kezdődik az az időszak nyugati szomszédunknál, amikor az eltérő előírások miatt könnyebb…

5 nap ago