Február elejétől új szabályozás lépett életbe Nagy-Britanniában. A KRESZ -t a közlekedés során kiszolgáltatottabbak – a gyalogosok, kerékpárral és lóháton közlekedők – biztonságának javítása érdekében módosították – írja az ANSA olasz hírügynökség.
A londoni Közlekedési Minisztérium által kiadott új rendelkezések a 2020 júliusa és októbere között lezajlott nyilvános konzultáció eredményei. Ennek során több mint 20 ezer válasz érkezett a lakosságtól, vállalkozásoktól és más szervezetektől.
A fő újdonság az úgynevezett „úthasználók hierarchiájának” felállítása. A piramis tetején ezúttal a közlekedők leginkább veszélyeztetett kategóriái találhatóak. Ez azonban nem helyettesíti azt az elvárást, mindenki felelősségteljesen viselkedjen, ismerje a KRESZ-t, és legyen tekintettel a többi közlekedőre.
A kódex új preferenciákat határoz meg a gyalogosok, kerékpárosok és lovaglók által közösen használt utakra és terekre. Az egyik legfontosabb szabály a gyalogosok elsőbbsége minden közlekedési szituációban. Azonban szerepel az a kitétel is, hogy a körültekintően kell közlekedniük, és nem akadályozhatják vagy veszélyeztethetik a kerékpárosok és a lovasok mozgását.
A kerékpárosok viszont nem hajthatnak el szűken és nagy sebességgel a gyalogosok és a lóval poroszkálók mellett. Szükség esetén lassítaniuk kell, és kötelesek valamilyen módon jelezni jelenlétüket, figyelembe véve, hogy a gyalog közlekedők között lehetnek siketek, vakok vagy gyengénlátók.
Pedálozás közben a sáv közepén kell haladni, a járdaszegélytől legalább 0,5 méter távolságot tartva, ha a kerékpáros forgalmas út mentén közlekedik.
Pontosabban szabályozzák a parkoló járművek melletti elhaladást: a kerékpárosoknak ügyelniük kell arra, hogy elegendő helyet hagyjanak (egy ajtó szélességet vagy 1 métert), hogy elkerüljék az ütközést, ha valaki kinyitja az autó ajtaját.
Az autósok és a nagyobb járművek sofőrjei – pontosítja az új Kódex – átléphetik a záróvonalat, amikor olyan kerékpárost vagy lovast előznek, amelyik 30 km/h-t meg nem haladó sebességgel mozog.
Újraszabályozták azt is, hogyan előzhetik meg a kerékpárosok a kereszteződésekben vagy a lámpánál várakozó autósort: a manőver jobbra és balra is megengedett, de különösen óvatosan kell eljárni, ha a biciklizők kamionok vagy más nagyméretű járművek mellett haladnak el.
A kódex összeállítói arra kérik a kerékpárral közlekedőket, hogy fordítsanak fokozott figyelmet a kanyarodni szándékozó járművekre, mert előfordulhat, hogy azok vezetői nem érzékelik a mellettük haladó bringást.
A kódex arra is kitér, hogy az autóból kiszállni akarók mindig a távolabbi karjukkal nyissák ki az ajtót, mert így a törzsnek el kell fordulnia, így könnyebben érzékelik, ha kerékpáros közeledik – olvasható az autoszektor.hu hírei között.
Cash/fotó: Google
Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…