Pedig van még tennivaló a személyi jövedelemadó visszatérítésekkel, ill. annak elmaradásával is. Jönnek a telefonok: „nem kaptam meg a visszatérítést, mit tegyek?”
A kiskorú gyermeket nevelők személyi jövedelemadó visszatérítése automatikus volt azoknál, aki tavaly december 31-ig beküldték az erre vonatkozó nyilatkozatukat az adóhatósághoz.
Szintén automatikusan kapják azok a szülők, akik a családi pótlékot is kapják, hiszen az ő adataik a NAV rendelkezésére állnak. Eddigi tapasztalat szerint a február 15-i határidőt nem minden esetben tudta tartani a hivatal…
A visszatérítéssel kapcsolatos reklamációkat a személyi jövedelemadó-bevallásban kell érvényesíteni. Katásoknak is, nullás bevallás beküldésével. Erre azonban ma még a könyvelők nagyrésze nem vállalkozik, talán majd a KATA bevallási határidő után.
Március eleje a könyvelőknek egy szusszanásnyi szabadidőt jelent (legalább is akik egyéni vállalkozókkal foglalkoznak), sokan ki is használják ezt és elmennek néhány nap szabadságra.
És itt kezdődik a probléma.
Jön a telefon az ügyféltől: „holnapra kaptam időpontot a Mozaik utcába, kellene a négy nullás igazolás, meg az erkölcsi!”
Hát nem fog menni!
Nem csak holnapra, még arra a hétre sem biztos. Ezért aztán érdemes időben elkezdeni az igazolások begyűjtését. A taxis tevékenységi engedély meghosszabbításához a Budapesten szolgáltató taxisoknak négy darab nullás igazolás, és egy erkölcsi bizonyítvány szükséges:
A „nullás” igazolások 30 napig, az erkölcsi 90 napig érvényes. Érdemes tehát időben – akár hetekkel korábban – elindítani az okmányok beszerzését, beleszámítva esetleg azt is, hogy a könyvelőt napokig nem tudjuk elérni.
Az igazolások kiadását megnehezítheti továbbá, ha az adott számlánkon tartozás mutatkozik. A NAV ezer forint alatti hátraléknál még kiadja a nullás igazolást, az önkormányzatok azonban még száz forintos tételek esetén is elutasíthatnak. Ezek a tételek pedig könnyen keletkezhettek némi – akár évekkel korábbi – késedelmi pótlékokból.
Speciális eset a fővárosi iparűzési adó számla, ott már az igazolást nemhogy megkapni, de még megkérni sem lehet, ha van tartozás. Ez akár 10 forint is lehet.
Ezért javasoljuk mindenkinek, hogy a nullás igazolások lekérése előtt minden esetben ellenőrizze a folyószámlát. Az elutasítást követő befizetés, és az újabb kérelem hetekkel is meghosszabbíthatja az ügyintézést.
Főleg, ha még a könyvelő is szabadságon van…
-oli-
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…
Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…