Egyelőre pilótával üzemel a Prosperity I utas szállítására is alkalmas légijármű, ám ezt gyártói 2025-ben már Európában is szeretnék használni – olvasható a vezess.hu hírei között.
Tian Yu, az AutoFlight alapítója 1999-ben elektromos modellrepülőkkel kezdte a szakmát. Az évek alatt legyártott vagy tízmillió járművet, és ennek során az elektromos repülés szakértőjévé vált, olyannyira, hogy ma vendégoktató a stanfordi egyetemen. Tian több mint 300 szabadalmat jegyeztetett be, és ezeket nyilván hasznosította is az AutoFlight függőleges fel- és leszállásra képes, elektromos robotrepülőgépének fejlesztése során.
A cég globális terjeszkedésében most eljutott Európába is. Megszerezte magának az Airbus egy volt vezetőjét, a negyed évszázados szakmai múlttal rendelkező Mark Robert Henninget, aki az AutoFlight Europe igazgatójaként felel azért, hogy 2025-re készen álljanak az ügyfelek légi szállítására. A németországi Augsburgban működő kutatási-fejlesztési központ elsődleges feladata, hogy ezt a Prosperity I nevű típust végig vigye az idén induló tanúsítási folyamaton.
A függőleges fel- és leszállásra képes Prosperity I a cég első utasszállító modellje. Korábban önállóan repülő, autonóm áruszállító drónokat fejlesztettek, az utasszállító típust azonban pilóta vezeti majd. A modell mintegy 250 kilométeres hatótávolsággal rendelkezik, legnagyobb utazósebessége 200 km/óra. A hasznos terhelhetőség 1,5 tonna, a szállítható utasok száma négy.
Az AutoFlight európai térnyerését segíti, hogy 2021-ben egy berlini technológiai vállalat 100 millió dolláros befektetéssel tulajdonrészt szerzett a vállalatban – derül ki az összeállításból.
Cash/fotó: AutoFlight
A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…
Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…
A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…
Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…
Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…
Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…