A gazdasági környezet kedvezett a mezőgazdasági gépbeszerzéseknek, tavaly 3335 új traktort helyeztek forgalomba Magyarországon, 7,2 százalékkal többet az egy évvel korábbinál – tudatta közleményében az Agroinform.hu.
A mezőgazdasági portál tájékoztatása szerint 2021-ben 1588 új mezőgazdasági pótkocsit adtak el, ami 5,9 százalékos növekedés 2020-hoz képest.
Bolyki Bence, az Agroinform.hu ügyvezetője a közleményben kifejtette: számos pályázati forrás élénkítette a mezőgazdasági gépek piacát, emellett a gazdasági környezet is kedvezően alakult a növénytermesztők számára. Tavaly tavasszal még viszonylag alacsony műtrágya- és üzemanyagár mellett tudtak termelni, ugyanakkor az év közepén bekövetkező terményár-emelkedések nyomán növelni tudták bevételeiket. A keletkező plusz forrás hatására ősszel újabb komoly beszerzési hullám kezdődött.
A termelési költségek, elsősorban a műtrágya- és az üzemanyagárak, illetve a munkabérek jelentős megugrása azonban a mezőgazdasági gépek piacán is növelte a bizonytalanságot. Idén az év elején ismét alacsony szintről indul el a piac, az agroinform.hu szerint a kérdés az, hogy a beszerzések szokásos márciusi hulláma ebben az évben mennyire fog kiemelkedni.
A kereskedők tájékoztatása szerint a beszállítói láncok akadozása a mezőgazdasági gépek gyártóit is érzékenyen érinti, ami a kínálat időszakos szűkösségében is megmutatkozik. Az idei eladások alakulására ugyanakkor pozitív hatást gyakorolhat a tavaly nyáron 100 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett, a mezőgazdasági precíziós fejlesztéseket támogató pályázat, amelynek elnyert összegeit a gazdák idén fogják elkölteni – jelezte közleményében a portál.
Az agroinform.hu értékelése szerint az idén jó eredménynek számítana a tavalyi eredmények megismétlése – olvasható a közreadott tájékoztatójukból.
Cash/fotó: Google
Zöldebb, vonzóbb, hosszabb távú időtöltésre is alkalmas környék lesz a ferencvárosi Mester utca belső, a…
A JATO új, átfogó elemzéséből kiderül, hogy a globális átállás az akkumulátoros elektromos járművekre (BEV)…
Musk már sokszor mondott nagyot, de a mostani az extrémebb ígéretek közé tartozik Elon Musk…
Ismét a buszsávban szabálytalanul közlekedőket ellenőrizték a BRFK és a BKK munkatársai. A Budapesti Közlekedési…
Az alkalmazás immár három magyar városban elérhető Csütörtöktől az Uber alkalmazás már három városban -…
Közlekedési fennakadásokra figyelmeztetett a Budapesti Közlekedési Központ a fővárosban július 24. és 28. között, delegációk…