Sokéves tartozásait törlesztette Budapest azzal, hogy 2021-ben több halaszthatatlan felújítást is elindított. Szemünk előtt születik újjá nemzetünk egyik jelképe, a Lánchíd, napról napra szépül Magyarország egyik legforgalmasabb csomópontja, a Blaha Lujza tér. Ezek mellett pedig számos egyéb fontos projekt is megvalósult a Budapesti Közlekedési Központ (BBK) beruházásában az idén – írja évértékelőjében a BKK
Ellentmondásos évet hagy maga mögött a Budapesti Közlekedési Központ. Ellentmondásos, hiszen a koronavírus-járvánnyal járó nehézségek és a finanszírozással kapcsolatos kedvezőtlen külső körülmények ellenére több jelentős beruházást is sikerült elindítani és lezárni 2021-ben. Idén olyan felújítások is indultak Budapesten, amelyek évtizedekre meghatározzák a főváros arculatát. Mindeközben a kerületekkel együttműködve olyan munkák is megvalósultak, amelyek rendkívül hasznosak az adott térségben élőknek.
Igényes, új karaktert kap a Blaha Lujza tér
Ötvenöt év után újul meg Budapest egyik legforgalmasabb, jelentős történelmi és szellemi örökségű csomópontja, illetve találkozóhelye, a Blaha Lujza tér. A vállalkozási szerződést idén júniusban írta alá a BKK, ennek köszönhetően még a nyáron elkezdődhetett a munka Budapest ikonikus terén.
A beruházásnak köszönhetően nemcsak a tér felszíne, hanem az aluljáró felső födémszigetelése és a fölötte lévő útpálya is megújul. A Blaha Lujza tér egységes arculatú, a mai városi használati igényeket kielégítő belvárosi közösségi térré alakul a belső részen gyalogosbarát találkozóhelyekkel, egy burkolatból fellövellő szökőkúttal, karfás székekkel. A megújult téren 1000 négyzetméter új zöldfelületet alakítanak ki, és 78 új fát ültetnek.
A Blaha Lujza tér felújítása és – kapcsolódó fejlesztésként – a Somogyi Béla utca korszerűsítése várhatóan 2022 végén zárul.
Éveket kellett várni, most végre elindult a Lánchíd felújítása
Idén kezdődött Magyarország egyik legfontosabb kulturális örökségének és jelképének a korszerűsítése is. 32 évvel a legutóbbi munkák után a Lánchíd felújítását a nemzeti örökség tisztelete követeli meg. Az átkelő tavasszal indult korszerűsítése egész évben ütemezetten és a tervek szerint haladt.
Júniusban zárták le a dunai átkelőt és annak környezetét a forgalom elől, hogy aztán elindulhasson a tényleges kivitelezés. Egy hónappal később kezdődött az elöregedett vasbeton pályaelemek felszeletelése, amelyeket darabonként emeltek ki a helyükről. Helyettük új acél pályatáblákat szállítottak a helyszínre, ezeket toronydaruval emelték a hídra. Augusztusban elkezdődött a hídfőket díszítő kőoroszlánok restaurálása is, az ősz első hónapjára pedig elkészült az első felújított láncszakasz, amelyen már látszik a híd megújult színe. Hazánk egyik legfontosabb kulturális örökségének és jelképének korszerűsítése a tervek szerint 2023-ig tart.
Újjászületik a pesti Duna-part
A Főváros és a BKK célja, hogy a pesti alsó rakparton csökkenjen az autók dominanciája, és növényekkel beültetett közpark jöjjön létre. Ennek első lépései már az idén megtörténtek.
Az id. Antall József rakpart hónapokig tartó felújítása június 7-én kezdődött. Augusztusban kiváltották a gázvezetékeket, szeptemberben új útvíztelenítő rendszert építettek, majd elmozdították a Markó utcai rámpát és a megtámasztását szolgáló támfalat, hogy biztosítsák az új gyalogos sétány és a közút megfelelő szélességét. A végső határidő előtt két héttel befejeződtek az átépítési munkák az id. Antall József rakpart Parlament és Margit híd közötti szakaszán, december 13-tól, hétfőtől már gyalogos sétány várja az arra járókat.
Az átépítéssel párhuzamosan halad még a főváros egyik legrosszabb állapotú vízvezeték-főnyomócsövének cseréje is. A víznyomócső-rekonstrukciós munkák után kezdődhet a kivitelezés a RAK-PARK projektben, amely a pesti Duna-part Kossuth Lajos tértől Fővám térig tartó szakaszának élhetőbbé tételét célozza meg.
Gőzerővel zajlottak a különböző útfelújítások is
A szűkös anyagi források ellenére a BKK elkötelezett a fejlesztések megvalósítása mellett. A nagyszabású, hosszabb ideig tartó korszerűsítési munkákkal párhuzamosan számos egyéb rekonstrukció is zajlott a társaság beruházásában:
Eleme még az Üllői út Szarvas csárda tér és városhatár közötti szakaszának felújítása, illetve a Mester utca Ferenc körút és Haller utca közötti szakaszának korszerűsítési terve. Eredményes közbeszerzési eljárás lefolytatása után 2022-ben indulhat a zuglói Vezér utca, valamint az újpalotai Erdőkerülő utca és Zsókavár utca felújítása is – olvasható az összegzésben.
Cash/fotó: BKK
Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…