Categories: Hírek

Elköltötték a pályázati pénzeket

Harminchárom féle eszközt vásároltak

 

 A katasztrófavédelem Ferihegyi úti raktárbázisán átadták a fővárosi és Pest megyei önkormányzati és önkéntes tűzoltóságoknak, és önkéntes mentőszervezeteknek az idei pályázatokon elnyert központi beszerzésű eszközöket. Az ország más megyéiben december közepéig vehetik át az érintettek a felszereléseket – írja közleményében a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).

Az önkéntes tűzoltó egyesületek és mentőszervezetek, valamint az önkormányzati tűzoltó-parancsnokságok képviselőinek Erdélyi Krisztián tűzoltó dandártábornok adta át a támogatásról szóló okleveleket. A 2021-es központi költségvetésből az önkéntes tűzoltó egyesületek és mentőszervezetek összesen hétszáz, míg az önkormányzati tűzoltóságok kétszázhuszonöt millió forintos támogatást kaptak. Pest megyéből és a fővárosból összesen hatvankilenc szervezetnek csaknem húszmillió forintnyi (pénzbeli és eszközbeli) támogatást ítélt oda a bírálóbizottság, amelyben a főigazgatóság munkatársai mellett a Magyar Tűzoltó Szövetség delegáltjai is helyet kaptak.

Az önkéntes tűzoltó egyesületek pályázatára hatszázharminchat egyesület nyújtott be pályázatot. A megítélt támogatással működési, gépjármű- és szertárfelújítási forrásokhoz, valamint különféle tűzoltóeszközökhöz és felszerelésekhez, döntő részben egyéni védőeszközökhöz jutottak a szervezetek, több mint kétezer-hatszáz felszerelés beszerzése történt meg. Az idén harmincöttel több önkéntes tűzoltó egyesület részesült támogatásban, mint tavaly.

Az önkormányzati tűzoltóságok részére negyedik alkalommal kiírt pályázat kapcsán a tűzoltóságok pénzbeli támogatásokat és eszközöket kaptak. Eszközfejlesztésre mind a hatvan önkormányzati tűzoltóság pályázott.

A feltételeket sikeresen teljesítő parancsnokságok védőeszközökre, tűzoltáshoz és műszaki mentéshez szükséges eszközökre, EDR rádiókra, valamint tűzoltójármű felújítására nyújtották be pályázataikat, végül csaknem nyolcszáz darab, harminchárom különböző fajtájú eszközt szerzett be a katasztrófavédelem – derül ki a tájékoztatóból.

Cash/fotó: BM OKF

 

OldA

Recent Posts

Minimálbér és járulékok 2026

A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…

17 óra ago

A Volkswagen jelölné a szintetikus üzemanyagot, sima benzinre pedig letiltana

Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…

18 óra ago

Megrongálta autója kerekét egy kátyú? Ezt kell tennie

A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…

2 nap ago

Taxis is lebukott egy kiterjedt bűnbandával

Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…

4 nap ago

Hajmeresztő szabályokra bukkant az új KRESZ tervezetében a szakértő

Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…

6 nap ago

Figyelem, autósok! Új féklámpa jön 2026-tól, sokan nem is tudnak róla

Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…

6 nap ago