Categories: Hírek

Bemutatkozott a Kia Niro

Környezetbarát

 

 A Seoul Mobility Show kereti között mutatkozott be az új Kia Niro, amely nem csupán impozáns, de környezetbarát is. Megújult külső, új anyagok és nem utolsó sorban egy új vezetési mód is érkezik a Niro legújabb generációjával – ismerhető meg a bemutató anyagból.

Az alapjaitól újragondolt Niro a cég legújabb „Opposites United” designyelvét alkalmazza, amely a gyártó elmondása szerint a „Joy for Reason” etikát követi, ezentúl pedig a természetből merítettek ihletet a forma megalkotásakor. A remekül hangzó marketinges szövegek mellett azonban az új Niro leginkább a 2019-es Habaniro tanulmány elemeit idézi, a „tigrisarcot” formázó orr-rész most már egészen a motorháztetőtől a lökhárítóig egy nagy elemből áll, és a széltől szélig ívelő első lámpák formája is megváltozott.

Hátul a leghangsúlyosabb részletek a függőlegesen elhelyezett hátsó lámpák és a kifejezetten vaskos C-oszlop. Az új Nirók minden esetben kéttónusú fényezéssel érkeznek majd, és az autó teljes felépítése az aerodinamikai tulajdonságok javítását igyekezett elérni.

A beltér az SUV-s megjelenésnek megfelelően tágas és számos újrahasznosított anyagot használtak gyakorlatilag mindenhol. A tetőkárpit újrahasznosított tapétából készült, az ülésekre elasztikus pamutvásznat helyeztek, ami Tencelt tartalmazó bio poliuretánból (Bio PU) készült, amelyet az eukaliptuszfa leveleiből nyernek ki.

Az ajtópaneleken BTX-mentes festéket használtak, ezzel is csökkentve a későbbi káros környezeti hatásokat. A beltér és a műszerfal elrendezése egyszerre használ függőleges és vízszintes elemeket, ám a kifejezetten minimalista dizájnra való törekvés kellemes harmóniában ötvözte a részleteket – ismerteti mindezt honlapján az Alapjárat.

Érkezik továbbá egy új vezetési mód is, a Green Zone mode, amely a városi közlekedés során automatikusan fogja a PHEV, azaz konnektoros hibrid üzemmódból teljesen elektromosba kapcsolni az autót. A rendszer figyelembe veszi majd a GPS és a vezetési előzmények adatait is, így ha például egy iskola vagy kórház mellett haladunk majd el, önmagától aktiválódik majd a teljesen villanyos vezetési mód. Az új Niro hibrid, konnektoros hibrid és teljesen elektromos hajtásláncokkal lesz elérhető 2022-től.

Cash/fotó: kia.com

 

OldA

Recent Posts

Műszaki vizsgáztatás: száz nap alatt 1068 alkalommal vesztegették meg a kormánytisztviselőket

A nyomozó ügyészség bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt…

4 óra ago

Bezuhant a legkedveltebb használt elektromos autó ára: ennyiért lehet most Tesla Model 3-at venni

Jelentősen csökkent a használt elektromos autók ára Magyarországon 2025 első felében. A Használtautó.hu adatai szerint…

4 óra ago

Felelőtlen taxis

Pozitív lett a kábítószergyorsteszt annál a férfinél, aki balesetet okozott Ferencvárosban taxijával, amivel szórakozni vitte…

1 nap ago

Kötelezővé tennék, amit senki sem akar: így bukhatja el az EU az elektromos autós álmait

Az Országos Flottafelmérés eredménye szerint a magyar vállalati autóparkok egyre idősebbek, a cégek többsége pedig…

1 nap ago

Amerika szabadulna a stop-start rendszerektől

Akkor sem spórolhatsz a benzinnel, ha szeretnél! A stop-start rendszerek fontos szerepet játszanak az üzemanyag-fogyasztás csökkentésében és…

2 nap ago

Mostantól akár 40 fokban is tilos az autóklíma Olaszországban!

Új szankciók jönnek a légkondik helytelen használatáért. A nyár beköszöntével és a magas hőmérsékletekkel a…

2 nap ago