November 16-án ünnepelte tizenegyedik születésnapját a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Egy kihívásokkal, de egyben megújulásokkal teli év után lépett be egy újabb évtizedbe a társaság. A születésnap alkalmából a BKK köszönti összes eddigi dolgozóját, valamint köszöni a fővárosban közlekedők elmúlt évben mutatott segítő hozzáállását, együttműködését – olvasható a tájékoztató anyagban.
Tizenegy év alatt majdnem 150 milliószor indultak el a BKK járatai a végállomásokról, és közel 1,5 milliárd kilométert tettek meg Budapest útjain. A társaság új évtizedének első évében sok kihívással szembesült Budapest közösségi közlekedése. Ennek ellenére sikerült hosszútávra szóló, pozitív eredményeket elérni, valamint a korábban indított szolgáltatásokat megújítani és korszerűbbé tenni.
A társaság elkötelezett amellett, hogy élhetőbb várossá tegye Budapestet. Több fontos és időszerű felújítás is kezdetét vette az évben.
Az elmúlt év legnagyobb kihívását a koronavírus-járvány okozta a BKK-nak. A fertőzésveszély csökkentése érdekében korlátozásokat kellett bevezeti a közösségi közlekedésben. Az otthoni munkavégzésre, valamint a digitális oktatásra való átállás miatt márciustól egyre csökkent a BKK utasainak száma – szerencsére ez azóta ismét növekszik. A bevételkiesések ellenére a társaság folyamatosan – még a járványhelyzetben is – stabil szolgáltatást nyújt a fővárosban közlekedőknek. Több biztonsági intézkedést is bevezettek a közösségi közlekedésben, ezek közül a járatokon való kötelező maszkviselés ismét érvényben van.
A Budapesti Közlekedési Központ abban bízik, hogy az előtte álló út is olyan eredményes lesz, mint a társaság mögött hagyott 1,5 milliárd kilométer. Ebben a munkában a BKK továbbra is számít fővárosban élők és az itt közlekedők együttműködésére – olvasható a társaság honlapján.
Cash/fotó: BKK
Felfüggesztett börtönre ítélte kétszázmillió forintos csalás és vesztegetés miatt a Fővárosi Törvényszék a 20 évvel…
A CATL és a Changan Automobile bemutatta a világ első, sorozatgyártásra szánt, nátriumion-akkumulátorral felszerelt személyautóját…
Egy rossz pillanat, egy sunyi gödör az aszfalton és már kész is a baj: defekt,…
A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…
Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…
A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…